Brutális összegeket tesznek zsebre a lakhatási támogatást nyújtó szervezetek vezetői a kiskapuk kijátszásával, míg rengeteg ember emiatt elképesztő körülmények közt él Angliában 1

Több mint 132 millió font ment el az adófizetők pénzéből (amit az ország legkiszolgáltatottabb helyzetben levő embereinek lakhatására kellett volna fordítani) a szabályozó szerv által megnevezett és megszégyenített szervezeteknek és ingatlan irodáknak, akik saját magukra költötték az összeget.

Brutális összegeket tesznek zsebre a lakhatási támogatást nyújtó szervezetek vezetői a kiskapuk kijátszásával, míg rengeteg ember emiatt elképesztő körülmények közt él Angliában 3

A The Independent és az openDemocracy vizsgálata megállapította, hogy 2018 óta hatalmas összegeket juttattak a szervezeteknek a lakhatásra nyújtott lakástámogatás címén, annak ellenére, hogy a Szociális Lakhatási Szabályozó (RSH) korlátozni próbálta ezt a tevékenységet. Az információszabadságról szóló törvény értelmében kapott adatok több mint 300 angol helyi hatóság közül 95-öt vizsgáltak csak, ami azt jelenti, hogy a valós szám valószínűleg még a fentinél is sokkal de sokkal magasabb.

Egyes nonprofit szervezetek főnökei még a szabályozás egyik kiskapuját is kihasználták, hogy saját vagyonukat gyarapítsák jelentős mértékben – derült ki a kutatásokból. A „tehermentesített lakhatás” a családon belüli erőszak elől menekülő nők, a kábítószer-fogyasztók és a gondozásból kikerülők támogatott lakhatása, amelyre magasabb mértékű lakhatási támogatást igényelhetnek a szolgáltatók. A szolgáltatók ezen felül a lakossági szolgáltatási díjat is felszámíthatják, amely az ingatlanok támogatását hivatott fedezni.

Virágzó iparágról van szó – a Crisis lakáscélú jótékonysági szervezet által feltárt adatok szerint a „tehermentesített lakhatás” programban levő háztartások száma Nagy-Britanniában a 2016-os 95 149-ről 2021 májusára 156 868-ra emelkedett.

De vannak a jótékonysági szervezetek, a rendőrség és a kormányzat által felvetett aggodalmak is a „tehermentesített lakhatás” programban élők számára elérhető támogatás minőségével kapcsolatban, valamint az ingatlanokon belüli erőszakkal és szexmunkával kapcsolatos történetekről is egyre többet hallani.

A szabályozás értelmében a szállásadóknak non-profit szervezeteknek kell lenniük, például lakásszövetkezeteknek vagy bejegyzett jótékonysági szervezeteknek, amelyek „gondozási támogatást vagy felügyeletet” nyújtanak. A Vizsgálat azonban olyan eseteket tárt fel, amelyekben ezek a non-profit társaságok hatalmas összegeket fizettek ki saját igazgatóikkal vagy alapítóikkal kapcsolatban álló magáncégeknek.

A Pivotal Homes Group-ot férj és feleség, Denis és Fiona Dixon hozták létre 1999-ben. A csoport egyik része, a Pivotal Housing Association több mint 1 millió fontot kapott a délnyugati önkormányzatoktól 2019-től az idei évig a fent említett program keretein belül. A lakásszövetkezet legfrissebb beszámolói azonban 225 598 GBP „költséget” mutatnak, amelyet a Pivotal Support Group Ltd.-nek fizettek ki a 2021 márciusát megelőző évben. Ez a cég viszont a Pivotal Group Holdings tulajdonában van, amelynek Denis Dixon a társtulajdonosa. Felesége 2005 márciusa és 2017 decembere között a Pivotal Support Group igazgatója volt…

Eközben egy másik cégnek, amelynek Denis Dixon az igazgatója és társtulajdonosa – a Charles Terence Estates Ltd. – több mint 400 000 GBP „bérleti díjat” fizettek a cég által 2020-ban és 2021-ben kibérelt hostelekért. Eközben Charles Terence Estates 2018 óta összesen 12,95 millió GBP osztalékot fizetett teljes bevétele után a társaság beszámolója szerint.

Ha ez nem lenne elég, ráadásul mindeközben Tavaly márciusban az RSH egy sor mulasztásról számolt be a Pivotal Housing Associationnél, többek között arról, hogy „nem tudott megfelelő biztosítékot nyújtani” arra vonatkozóan, hogy szállásai megfelelnek a kormány szociális lakhatási követelményeinek…

Dixonék eközben Portugália déli partján, Algarve-ban éldegélnek, és a közösségi média betekintést nyújt luxus életmódjukba: vitorlázás, gyors autók stb… Denis Dixon Facebook-oldalán képek láthatók a házaspár jachtjáról, valamint az általa „korai születésnapi ajándéknak” nevezett Bentley-kről amiket 2015-ben és 2018-ban vettek. Az Egyesült Királyságban egy négy hálószobás otthonuk van a dorseti Poole-ban, amelynek becsült értéke meghaladja az 1,1 millió fontot… És nem az övék az egyetlen ilyen sztori…

Márciusban Eddie Hughes lakásügyi miniszter terveket fogalmazott meg a lakosoknak nyújtott támogatás minimális normáinak bevezetésére, valamint a lakhatási támogatások szabályozásának módosítására, hogy pontosabban „meghatározzák a gondozást, a támogatást és a felügyeletet”.

Leleplezte továbbá a kormány azon szándékát, hogy új jogköröket ruházzon az angliai helyi önkormányzatokra, hogy „jobban irányítsák a helyi lakáspiacot, és biztosítsák, hogy a szélhámos landlordok ne használják ki a rendszert a kiszolgáltatott lakosok kárára és az adófizetők rovására”.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után