Az utcán próbált meg megverni és megerőszakolni egy nőt egy 23 éves fiatal Londonban 1

Letartóztattak egy 23 éves férfit egy nő megtámadása és nemi erőszak kísérletének alapos gyanúja miatt Kelet-Londonban azt követően, hogy az arra járó embereknek kellett közbeavatkozniuk, és megállítani a támadót.

Az utcán próbált meg megverni és megerőszakolni egy nőt egy 23 éves fiatal Londonban 3

A rendőrséget a Tower Hamlets-i Cambridge Heath Roadra november 27-én, vasárnap 18:33-kor hívták ki, miután a járókelők többen kellett, hogy megfékezzenek és lefogjanak egy férfit, aki állítólag bántalmazott egy nőt.

A rendőrök nem sokkal a riasztást követően a helyszínen voltak, a férfit pedig letartóztatták nemi erőszak kísérletének és súlyos testi sértés elkövetésének alapos gyanúja miatt. A nőt fej- és arcsérülésekkel kórházba szállították.

Körülbelül 30 perccel a Cambridge Heath Roadon történt incidens előtt kihívták a rendőrséget az E1-es zónában a Cleveland Way-re is, miután egy férfi ott két nőt bántalmazott. Egyikük a jelentés szerint könnyebb sérüléseket szenvedett. A gyanúsított még a rendőrök kiérkezése előtt elmenekült a helyszínről, de az incidensek közt valószínűsíthetően van kapcsolat, nem kizárt, hogy ugyanaz volt az elkövető.

Mike Hamer, a Central East Borough parancsnoka így nyilatkozott: „Teljesen le vagyok döbbenve ezeken az incidenseken, és szorosan együttműködöm a nyomozócsoporttal annak érdekében, hogy gondosan, és a lehető leghatékonyabban kezeljék azokat.”

„A nők és lányok elleni erőszaknak nincs helye a társadalmunkban, és éjjel-nappal azon fogunk dolgozni, hogy ezt az elkövetőt bíróság elé állítsuk. Biztosítottam, hogy az áldozatok támogatást kapjanak a nemi erőszakkal és a súlyos szexuális bűncselekményekkel foglalkozó csapatunk szakembereitől.”

„További segítséget pedig a London Borough of Tower Hamlets önkormányzatánál dolgozó partnereink tudnak nyújtani. A rendőrség a helyi lakosság megnyugtatására fokozza a rendőri jelenlétet a környéken. Kérjük, vegye fel a kapcsolatot velük mindenki, ha bármilyen aggálya van, vagy jelenteni szeretne valamit.”

Hívja mindenki a 101-et, aki szemtanúja volt az eseményeknek, vagy információval rendelkezik az incidensekről, és eddig még nem beszélt a rendőrséggel.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után