Az EU megegyezett, hogy milyen feltételeket szab Nagy-Britanniának a kilépés utáni időszakra 1

Az Európai Unió bennmaradó 27 országa megegyezett abban, hogy milyen feltételeket ajánl Nagy Britannia számára az átmeneti periódusra vonatkozóan.

Az EU megegyezett, hogy milyen feltételeket szab Nagy-Britanniának a kilépés utáni időszakra 3

A tagországok egy kevesebb, mint két perces vita után állapodtak meg – mondta Sabine Weyand, az Európai Bizottság egyik vezetője. Az ülésre Brüsszelben került sor, és az Egyesült Királyság nem vett részt rajta – ahogyan az lenni szokott, amikor a Brexit kérdésköre kerül terítékre. Az EB ülésén a tagállamok miniszterelnökei vesznek részt.

Vélhetően Weyard azért hangsúlyozta, hogy csupán két perc alatt sikerült megegyezniük az átmeneti periódus részleteiről, hogy mutassa az Unió egységességét – szemben a szigetországgal, amelyet állandóan kritika ér amiatt, hogy a saját kormányukon belül sem képesek megegyezni egyes kérdésekben, és emiatt toporognak a tárgyalások.

A kiszivárgott javaslatok alapján úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyságnak az átmeneti periódus során egy sor új uniós törvényt kellene betartania, amelyek kialakításába nem lenne beleszólása. Emellett Brüsszel vétójogot követel minden kereskedelmi megállapodás esetén, amit a britek az átmeneti periódus alatt kötnének más országokkal. Eközben azonban már nem vehetnének részt sem az EB, sem az EP, sem az Európai Tanács ülésein sem, mivel a kilépéssel ez volt az egyik fő következmény, amit a britek választottak.

Ha megegyeznek a felek, az átmeneti periódus 2019. március 29-én fog kezdődni, és 2020. december 31-én ér majd véget. A kilépés egyik fő támogatója, Jacob Rees-Mogg szerint ebben az átmeneti időszakban lényegében „hűbérállamává” válnának az EU-nak, bár David Davis, a Brexit-ügyi államtitkár szerint ez az időszak „egy híd a jövőbe”, és csak rövid ideig maradnának már csak az EU vonzáskörzetében.

Az EU megegyezett, hogy milyen feltételeket szab Nagy-Britanniának a kilépés utáni időszakra 4

Eközben felröppentek olyan hírek is, hogy több brit hivatalnok szeretné rávenni Brüsszelt, hogy hosszabbítsák meg ennek az átmeneti időszaknak az időtartalmát, ugyanis félnek, hogy a briteknek nem lesz elég idejük felkészülni a kilépés utáni körülményekre.

A hivatalos előírás szerint tehát az átmeneti periódusban „minden Uniós törvény ugyanúgy vonatkozik az Egyesült Királyságra, mint azelőtt, és ha bármilyen változás áll be ezekben, az a britekre is ugyanúgy vonatkozik.” Emellett kiemelik, hogy bár az uniós törvényeket elsőrendűként kell kezelni és betartani, a szokásos üléseken, ahol ezekről szavaznak, már nem vehetnek részt az angol képviselők.

„Az EU Általános Ügyek Tanácsa két perc után elfogadta Nagy-Britannia átmeneti időszakára vonatkozó szabályzatát” – írta Weyand Twitteren az ülés után. „Status quo átmenet, intézményi képviselet nélkül.”

„Az Unió miniszterei egyértelművé tették a Bizottság számára, hogy ők milyen átmeneti periódust képzelnek el” – mondta Ekaterina Zeharieva bolgár miniszter, a Tanács jelenlegi székelő elnöke. „Az uniós törvények teljes körű alkalmazása, a döntéshozói folyamatban való részvétel nélkül. A 27 tag ma ezt elképesztő sebességgel el is fogadta, és reméljük, hogy az Egyesült Királysággal is ilyen hamar meg tudunk majd egyezni.”     Értesülj a friss hírekről azonnal, keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd feliratkozás Forrás 

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után