2018-ban Skócia belevág az Általános Alapjövedelem (UBI) rendszerének tesztelésébe. Az ötlet mindig felmerül a parlamenti választások idején, azonban az Egyesült Királyságban eddig nem volt soha komoly kezdeményezés a bevezetésére mindezidáig.

Az a rendszer egyébként egyszerű: a kormány mindenkinek – függetlenül a foglalkoztatási státuszuktól – havonta egy bizonyos összeg adómentes jövedelmet biztosít, amit arra költ el, amire csak akar – ahogyan az már valósággá vált olyan helyeken, mint Finnország, Hawaii és Kanada.

Bár sok helyen még gyerekcipőben jár a kezdeményezés, a következő hely, ahol bevezethetik, Skóciában lehet. A Futurism szerint a Glasgow, Edinburgh, Fife és Észak-Ayrshire városai tesztelik majd 2018-ban az UBI-t.

Már 250 000 fontot gyűlt össze arra, hogy az egyes városok tanulmányokat készíthessenek, amelyben azt vizsgálják, hogy mennyire megvalósítható a program. Az Általános Alapjövedelem célja az, hogy az embereknek ne kelljen segélyekért és különböző juttatásokért folyamodniuk, és hogy lehetővé tegye számukra, hogy saját belátásuk szerint költsék el a pénzüket.

A Guardian szerint a munkáspárt, a konzervatív párt, az SNP és zöld pártok tagjai között is már többen dicsérték a kezdeményezést.  És bár óvatosan, de a skóciai miniszter Nicola Sturgeon is úgy véli, hogy az UBI ötlete nem elvetendő. „Lehet, hogy kiderül, ez a legjobb megoldás, ami csak létezik, de kiderülhet az is, hogy nem lenne megvalósítható” -mondta. „Azonban amilyen gyors ütemben változik a munkaerőpiac, úgy vélem, nagyon fontos, hogy hajlandóak legyünk nyitottnak lenni a különböző megoldásokra, amelyekkel támogathatjuk a polgáraink integrálódásának lehetőségét az új gazdaságba.”

A kérdés emellett megosztó a skót politikusok között is, de a Glasgow-i tanácsos és az UBI egyik legfőbb támogatója, Matt Kerr szerint Sturgeon támogatása nagy löketet adhat az ötlet megvalósításához.

„Az UBI-ra adott reakciók nem a szokásos jobb oldal – bal oldal vonal mentén válnak szét. A munkáspárton belül is vannak olyanok, akik szerint az ötlet aláássa a szakszervezetek szerepét, és vannak olyanok is, akik teljesen az ötlet mellett vannak.”- mondta Kerr. „Helyet kell adni a szkepticizmusnak; szükség van rá ahhoz, hogy végül a megfelelő döntéseket hozzuk meg. A veszély abban rejlik, hogy ez a kérdés végül pártkérdéssé alakul át. Én annak örülnék a legjobban, ha az emberek a kíváncsiságtól hajtva egyesülnének a kérdésben. De az, hogy a miniszterünk támogatja az ötletet, már nem egy rossz kezdet.”

Az ajánlatok kidolgozásában résztvevők a szegénység elleni küzdelem egyik módjaként tekintenek az Általános Alapjövedelemre, és a rendszer elsősorban olyan területeken tartanának kísérleteket, ahol a lakók demográfiai összetétele minél sokszínűbb.

Joe Cullinane, az észak-ayrshirei tanács munkaügyi vezetője már 200 000 fontot különített el egy lehetséges tanulmányra az UBI kapcsán. „Nálunk jelenleg magas a munkanélküliség és a szegénység – ezt a jelenlegi rendszer bukásának látjuk. Ezért meg kell vizsgálnunk valami új módszereket – hogy felemeljük az embereket a szegénységből.”

„Az UBI-nak bal és a jobb oldali kritikusai és támogatói is vannak, ami azt mutatja, hogy nagyon eltérő módjai vannak a rendszer értelmezésének. Így először is azt kell megértetnünk az emberekkel, hogy ez egy progresszív változás, és ezzel lehetővé tesszük az embereknek a nagyobb kontrollt a saját életük és a munkájuk felett.”

Néhány hónapja Skóciában már nyilvánosságra hozott egy tanulmányt egy civil szervezet ezzel kapcsolatban – kalkulációik szerint a kormány évente körülbelül 12,3 milliárd fontot tudna erre a célra fordítani. Figyelmeztettek arra is, hogy a rendszer kapcsán fennáll az a veszély, hogy emiatt lesznek olyan emberek, akik egyáltalán nem akarnak majd dolgozni.

Ezzel szemben azonban egy független skót kutatóintézet úgy találta, hogy az adórendszer megváltoztatásával és a segélyrendszer elavulttá válásával a kormány akár havi 5200 font alapjövedelmet tudna biztosítani minden egyes felnőtt skót állampolgárnak.    Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra  Forrás