Az EU elindította a bírósági eljárást az Egyesült Királyság ellen „súlyos” szabálysértés miatt 1

Az EU bírósági eljárást indított az Egyesült Királyság kormánya ellen, miután Boris Johnson bejelentette, hogy megváltoztatja a tavaly aláírt Brexit megállapodás egyes részeit, hogy az jobban megfeleljen a brit vállalkozásoknak.

Az EU elindította a bírósági eljárást az Egyesült Királyság ellen „súlyos” szabálysértés miatt 3

Az Európai Bizottság a hétfői napon a brit kormány húzását a megállapodás „súlyos” megsértésének titulálta, és bírósági eljárást indított az Egyesült Királyság ellen két hivatalos levéllel, amelyeket a mai napon küldtek el.

Az Egyesült Királyság önmagának okoz súlyos károkat csak azért, hogy az EU örüljön a vámellenőrzések menetének – mondta Észak-Írország első minisztere a téma kapcsán. Arlene Foster, a DUP vezetője szerint a Brexit után Észak-Írország és Nagy-Britannia módosítani kell a kereskedelem menetét, mert nem tud zavartalanul folyni, csak komoly fennakadásokkal.

Elmondta emellett azt is, hogy a csomagok még mindig sokszor nem jutnak célba, és az olyan kiskereskedők, mint a John Lewis, a könnyített szabályozások októberig való meghosszabbítása ellenére sem tudnak kiszállítani. „Sérült az Egyesült Királyság belső piaca azáltal, hogy egy rendszert hoztunk létre az EU egységes piacának védelmére. Amit teszünk, az károsítja a saját hazánkat. ”- mondta az első miniszter.

Boris Johnson, brit miniszterelnök pénteken Észak-Írországba látogatott, hogy találkozzon az üzleti vezetőkkel és az első miniszterrel, hogy meghallgassa az aggályaikat…

Az előző hét elején a mezőgazdasági miniszter elmondta, hogy szerinte nem ésszerű úgy gondolkodni, hogy Észak-Írországnak ugyanannyi ellenőrzést kellene végrehajtania, mint az EU-nak. “Amit Észak-Írországtól elvárnak, az irracionális, elnyomó, megterhelő és egészen őszintén szólva nevetséges” – mondta. Az EU-t hibáztatva azt is megjegyezte, hogy harmadik fél általi ellenőrzéseket kérnek, mint ha valami egészen távoli ország, mondjuk Kína akarna árut küldeni az egységes piacra.

Észak-Írország 2024-ben szavazhat majd arról, hogy töröljék-e a mostani rendszert, de Foster úgy véli, hogy ennél jóval hamarabb kell cselekedni, mert a gazdaság most szenved. Mr. Johnson ennek kapcsán annyit mondott, hogy a rendszer nem úgy működik, ahogyan ú azt elképzelte.      Forrás

Megosztás