Az elmúlt évek legnagyobb káosza a londoni metrón: 17 állomást evakuáltak 1

A londoni közlekedés nem mondhatja el magáról az utóbbi időben, hogy probléma mentes lenne. Szinte, mindegyik metró és vonat vonalon történik valami: baleset, késések, járat törlések. Tegnap érte el a káosz a tetőfokát, miután 17 állomás mondta fel a szolgálatot a legforgalmasabb napszakban a Tube hálózaton. A vezetőséget is mozgósították, hogy végre véget vessenek a napok óta tartó idegtépő állapotnak, amely a földalatti hálózaton folyamatosan fennáll manapság.

cyh8vzsxgaanzlm

Az állomások lezárásával próbálta a személyzet ellenőrzése alatt tartani a tömeget. Az egyik ingázó azt mondta, hogy ez volt az eddigi legrosszabb estéje, amit a Londonba való beutazásainak 7 éve alatt megtapasztalt. A közösségi médiában megosztott képek óriási embertömegeket mutatnak, akik az utcákon zsúfolódtak össze a lezárt bejáratoknál.

A frusztrált utazók „információs feketelyuk” miatt panaszkodtak a legtöbben, mivel egyik lezárt állomásról a másikra rohantak, miközben próbáltak találni egy útvonalat, amelyen haza juthatnak. King’s Crossnál egy nő, aki éppen egy vonatot akart elcsípni, megcsúszott és a szerelvény alá elesett. Állítólag, azért igyekezett annyira, mert későn jelentették be a vonat érkezését és ennek köszönhetően az utasok őrült serege megrohamozta a szerelvényt.

tube3011

Este 6 óra körül,  Tottenham Court Road és Holborn állomásokat zárták be. Ugyanilyen sorsra jutott többek közt King’s Cross, Knightsbridge, Oxford Circus, Victoria és Bond Street is.

Az előrejelzések szerint, ma este is hasonló problémák várhatóak a Piccadilly vonal szerelvényeinek sorozatos meghibásodása miatt, amely azt jelenti, hogy a vonal járatainak csak kétharmada működik. Mindez óriási nyomást helyez a Victoria line-ra, ill. azokra az állomásokra, ahol vonalakat lehet váltani, mint például Finsbury Park és Green Park.

https://www.youtube.com/watch?v=g1jRp_L5qM4

A Transport for London azt mondta, hogy sürgős javításokat hajtanak végre, de az elmondásuk szerint, „hetekbe” telhet, mire a 79 Piccadilly vonat működésbe állhat. Ma 52 szerelvény van szolgálatban. Tízzel több, mint amikor a probléma kialakult.

A Central line szerelvényei a lehullt falevelek és a jeges sínek miatt küszködnek, amelynek köszönhetően, csúsznak a vonatok és kopnak a kerekek. Ma a Northern line is bemondta az unalmast. Caroline Pidgeon, a London Assembly közlekedési bizottság liberális demokrata elnöke a következőket mondta: „A Piccadilly vonal járatainak óriási ritkulása elfogadhatatlan és mihamarabb meg kell oldani. A polgármesternek pedig biztosítania kell a londoniakat arról, hogy ez soha többé nem fog megtörténni.”

cyh9hs7xaaanhob

A tegnap esti problémát súlyosbította két baleset, melyek során valaki a Blackhorse Roadon esett a Victoria vonal szerelvénye alá, a másik esetnél pedig egy férfi sérült meg a Central line-on a Holland Parknál. Mindkét eset komoly késéseket okozott pont a forgalmas időszak kezdetén.

A Piccadilly és a Victoria vonalát további terhelés alá helyezte az Arsenal tegnap esti játéka. Az utasokat tájékoztatták, hogy ezért egyes vonatok nem fognak tudni megállni a Finsbury Parknál.

Egy rémült utas azt mondta, hogy több száz beutazóval rekedtek bent egy gyalogos alagútban Euston alatt. Az elmondottak szerint, az emberek elkezdtek a kijárat felé rohanni, amikor meghallották a figyelmeztető jelzést King’s Crossnál. Az incidens annak volt köszönhető, hogy bejelentették, hogy a 19:03-as Leedsbe tartó vonat, amelyről előzőleg bejelentették, hogy késni fog, két perc múlva indult a platfomról.

Az egyik utas azt mondta, hogy néhány pillanat múlva az indulást követően, meg is állt a szerelvény, mert bejelentették, hogy valaki a vonat alá esett. Mindenkit evakuáltak.

„Nem úgy tűnt, mintha ugrott volna.. Inkább alá esett. Szerintem, ez annak tudható be, hogy megerősítették, hogy két perc múlva indul a vonat, hamarabb az eredeti időpontnál, és mindenki rohant, hogy elérje.”

A brit közlekedésügyi rendészet „balesetként” kezeli az esetet. Egy szóvivő szerint, egy középkorú nőt sikerült kimenteni a sínekről, aki elsősegélynyújtásban részesült, mielőtt kórházba szállították. Állítólag, a sérülései nem életveszélyesek. A BBC-nek dolgozó Liam Parkinson szintén elakadt a káoszban King’s Crossnál, amikor haza felé tartott Colindale-be White Cityből, amely egy 40 perces út, de tegnap este 3 órájába került.

A 21 éve sférfi a következőket mondta: „Az emberek tolakodtak és nyomakodtak a mozgólépcsőkön, a korlátoknál, a bejáratoknál. Nagy volt a feszültség.”

A TfL szóvjvője elnézést kért a „zavar” miatt, amelyet tegnap este az utasoknak tapasztalniuk kellett. Továbbá, hozzátette: „Az utasok biztonsága érdekében tömegoszlatási intézkedéseket hajtottunk végre a legforgalmasabb állomások némelyikénél, hogy megakadályozzuk a túlzsúfoltságot a vágányoknál. A személyzetünk keményen dolgozott azért, hogy informálva tartsa az utasokat arról, mi történik, és hogy segítsék őket az útjuk során.”     Forrás:  standard  Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után