AstraZeneca oltás: van összefüggés a vérrögképződéses halálesetekkel, leállítják a gyerekeken való tesztelést 1

Az Oxford / AstraZeneca koronavírus vakcina gyermekeken végzett tesztelését szüneteltetik, mivel a szabályozók a ritka, vérrög képződéssel való esetleges összefüggéseket vizsgálják, ugyanis a felnőtteknél a beoltottak közül többen is meghaltak emiatt.

AstraZeneca oltás: van összefüggés a vérrögképződéses halálesetekkel, leállítják a gyerekeken való tesztelést 3

Eközben a Downing Street egyik szóvivője azt nyilatkozta, hogy az oltási program továbbra is jó úton halad a szigetországban a célkitűzések teljesítése felé – értve ez alatt többek közt, hogy minden felnőtt megkaphatja az oltást Nagy-Britanniában július végére legkésőbb – annak ellenére, hogy a hivatalos becslések szerint a rendelkezésre álló oltások mennyisége így jelentősen csökken.

A kabinetiroda jelezte, hogy Angliában július végéig átlagosan heti 2,7 millió adag oltást tudnak így beadni az embereknek július végéig, a korábbi 3,2 milliós becsléshez képest – ami 500 000-es csökkenést jelent.

Boris Johnson hangsúlyozta az Oxford-AstraZeneca vakcina biztonságosságát, annak ellenére, hogy az egészségügyi szabályozók azt fontolgatják, hogy korlátozzák a használatát. A miniszterelnök kedden délután újságíróknak nyilatkozva arra sürgette a Nagy-Britanniában élőket, hogy menjenek el, és adassák be az oltást, amikor behívják őket.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik tisztviselője ugyanakkor nemrégiben pont azt közölte, hogy van összefüggés az AstraZeneca vakcina és az egész kontinensen már több országban is jelentett ritka vérrögképződéses esetek és halálesetek között. Marco Cavaleri, az EMA oltási stratégiájának vezetője az olasz Il Messaggero újságnak adott interjújában kijelentette, hogy „egyértelmű, hogy van kapcsolat az oltás és a vérrögképződéses esetek közt”, de továbbra is kérdéses, hogy pontosan mi okozta ezt a reakciót. Cavaleri úr elmondta azt is, hogy a beoltottak közül a fiatalabb korosztály körében aránylag nagyobb volt az agyi trombózisos – vérrög képződése az agyban – esetek száma a lakosság többi részéhez viszonyítva.

Az EMA szóvivője a The Independentnek elmondta, hogy az adatokat áttekintő kockázatértékelési bizottság (PRAC) „még nem jutott végleges következtetésre, és a felülvizsgálat jelenleg is folyamatban van”, és az eredménnyel kapcsolatosan bejelentés szerdán vagy csütörtökön várható.

Az oltási programért felelős miniszter erre reagálva elmondta, hogy az Egyesült Királyság gyógyszerszabályozója „a véralvadással kapcsolatos nagyon ritka eseteket” már vizsgálja, hozzátéve, hogy mind az Oxford / Astrazeneca, mind a Pfizer vakcina több ezer életet mentett már meg az országban alig néhány hónap leforgása alatt.

Arra a kérdésre, hogy a kockázat / haszon arány továbbra is az oltás mellett szól-e, azt válaszolta, hogy “igen”, de „Nagyon aprólékos munkára lesz szükség annak megértéséhez, hogy a kockázat / haszon arány minden korosztály esetében az oltás mellett szól-e.”

Néhány ország ugyanakkor felfüggesztette vagy korlátozta az oltás alkalmazását bizonyos csoportok számára, köztük például Németország, Franciaország és Kanada. A koronavírus okozta halálozások száma kedden világszinten meghaladta a 3 millió főt – derül ki a Reuters hírügynökség értékeléséből. Emellett több európai országban elkezdődött a vírus harmadik hulláma, ami így tovább növeli az oltási programjaikra nehezedő amúgy is óriási nyomást.         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után