Angliai magyar egészségügyi dolgozók mesélnek az oltás kötelezővé válása kapcsán a saját helyzetükről (elgondolkodtató vélemények) 1

Csütörtöktől, vagyis a mai naptól kezdve Angliában legálisan nem dolgozhat a gondozóotthonokban az a több tízezer egészségügyi alkalmazott, aki nem kapta meg mindkét koronavírus-oltását. Az Angliában bejegyzett gondozó otthonokban tevékenykedő alkalmazottaknak mindkét oltásukat meg kellett kapniuk mostanra ahhoz, hogy csütörtök után is folytathassák a munkájukat, kivéve persze, ha valamilyen speciális okból kifolyólag mentességet élveznek. Az oltások kötelezővé válása rengeteg angliai magyar egészségügyi dolgozót is érint…

Angliai magyar egészségügyi dolgozók mesélnek az oltás kötelezővé válása kapcsán a saját helyzetükről (elgondolkodtató vélemények) 3

Az NHS England adatai szerint az idősek otthonában dolgozó alkalmazottak körülbelül 90%-a kapta meg mind a két oltását mostanra. A fennmaradó durván 49 ezer alkalmazott – kb. 10% – pedig még csak egyet vagy egyet sem. A 65 év alattiak gondozóotthonaiban ugyanez az arány 13,6% – 11 924 fő.

A brit egészségügyben sok magyar dolgozó is található, akiket közvetlenül érint az oltás kötelezővé válása. A vélemények megoszlanak, van aki ellenzi, van aki nem, van aki oltat, van aki nem. Többen is nyilatkoztak közülük, volt, aki névvel, volt aki név nélkül. Hogy hogyan élik meg ezt az egész helyzetet, hogy mennyire megterhelő ez a mostani időszak, és hogy az új jogszabályváltozás mennyire hat ki a munkájukra, arról hallgassuk meg őket:

Gáspár Emőke a következőképpen foglalta össze a saját helyzetét: „Oltáspárti vagyok, igen! Miért? Mert úgy gondolom, hogy az oltás nélkül kevés az esély arra, hogy leküzdjük ezt a pandémiát! Szakápolóként dolgozok Angliában már több, mint 11 éve. Úgy gondolom, hogy nekünk egészségügyi dolgozóknak példát kell mutassunk a többi ember előtt!”

„Nemcsak azért, mert másokért vagyunk felelősséggel, hanem, mert elsősorban saját magunkért is, hiszen ki látja el a betegeket, ha mi is tartósan lebetegedtünk? Vannak olyan ismerőseim, akik azért nem vállalják az oltást, mert van olyan orvos vagy ápoló ismerősük, aki szintén nem vállalta. Úgy gondolom, hogy azokra a hozzáértő szakemberekre, tudósokra kellene hallgatni, akik évtizedek óta ezzel foglalkoznak és értik, tudják miről beszélnek. Az Angliai egészségügyben van ami jobb és van, ami rosszabb, mint Magyarországon. Itt is állandó probléma az emberhiány már évek óta!”

„A Covid óta sajnos még jobban le van terhelve az egészségügy és ez nagyon érezhető! Sajnos az, hogy az oltás miatt lesznek, akik elhagyják a pályát szintén rá fogja nyomni a bélyegét arra, hogy még nagyobb emberhiány és nyomás lesz azokon, akik maradnak. Covid előtt sem volt könnyű az egészségügyben dolgozni, most pedig kifejezetten nehéz. Rengeteg olyan intézkedés van érvényben, aminek a megvalósításához több emberre lenne szükség!”

Csak egy példa:

Egy darab nővér  gyógyszerel 30 betegre, de közben jön egy látogató, akinek hőmérsékletet és gyors tesztet kell készíteni, majd visszamenni ellenőrizni a teszt eredményét és segíteni beöltözni a védőfelszerelésbe. Közben a carer-ek sincsenek elegen így ők sem tudnak segíteni. Nehéz így nagyon! A kormány támogatását sajnos nem érezni, ők próbálják a saját maguk malmára hajtani a vizet. Jobban tennék, ha ők is találgatások helyett inkább a hozzáértő szakemberek tanácsaira alapozva hoznának megfontolt döntéseket és nem politikai megfontoltságból!”

Az oltást illetően Emese a következőket mondta: ”Mindenképpen ajánlom a harmadik oltás felvételét! Vannak olyan oltások, amiket időnként ismételni kell, hogy növeljük a hatékonyságukat. Sok embernek azt kellene megérteni, hogy az oltás nem abban véd meg, hogy ne kapjuk el a vírust, hanem abban segít, hogy enyhébb legyen a lefolyása és ne haljunk bele.Akik félnek a mellékhatásoktól, azok gondoljanak bele, hogy minden gyógyszernek sajnos vannak mellékhatásai és mindig lesznek olyanok, akiknél ez elő fog fordulni, de attól, hogy például az egész UK-ben a populáció 10%-a allergiás a penicillin alapú készítményekre azért még nem kérjük a betiltását, ugye? Ez nem fekete vagy fehér!

A környezetemben azt látom, hogy sokan nem megfelelő forrásból informálódnak illetve a sok politikai megfontolásból hozott egymásnak ellentmondó intézkedések összezavarják az embereket.”

„A szüleink és a mi gyerekkorunkban is voltak új oltások, amiket senki nem kérdőjelezett meg, hittek és bíztak az akkori tudományban és szakemberekben. Így ért véget vagy csökkent sok betegség kialakulása, mint például a gyermekbénulás is. A gyermekbénulás vakcinának köszönhetően a gyermekbénulás a világ legtöbb tájáról eltűnt, az esetek számát évről évre csökkentve a becslések szerint 1988-ban körülbelül 350 000 eset volt, míg 2014-ben pedig csupán 359. Szerintem az adatok magukért beszélnek. Úgy gondolom ez nem magánügy hanem közügy! Ez egy világjárvány, ami mindenkit érint ezért mindenkinek tenni kell érte!”

Egy másik angliai magyar egészségügyi alkalmazott a következőket mesélte: „Eva Okeke vagyok. 3 és fél éve élek Angliában és egészségügyben dolgozom. Először live-in carer voltam, az utóbbi 2 évben, pont mikor a covid kezdődött, nursing home-ban dolgoztam. Eddig is hiányzott rengeteg ember az egészségügyből, a nem túl vonzó fizetés miatt, a covid miatt még rosszabb, az oltások kötelezővé tétele után pedig úgy gondolom, kritikus lesz a helyzet. Nem vagyok oltásellenes, nem hiszek az összeesküvés elméletekben. Az oltások fontosságában hiszek. Nemcsak magamat akarom védeni, a betegeket, a körülöttem lévő embereket is.”

„Decemberben kapom a harmadik oltást. Bevallom őszintén, nálam erős mellékhatása volt, van az oltásnak (Astra Zeneca), ami a mai napig nem múlt el teljesen. De akkor is fontosnak tartom az oltást. És igen, egyetértek vele, hogy legyen kötelező egészségügyi dolgozóknak. Aki nem oltatja be magát bármilyen okból, keressen más hivatást

Sajnos volt olyan eset az egyik helyen, kolléganőnek szóltak, kapcsolatba került covidossal, karanténban kell maradnia. A munkahelyen nem szólt, bejött ennek ellenére dolgozni. Megbetegedtek kollégák, idős betegek. Ő is. 4 kisöreget eltemettünk. Nekem elegem van, hogy jó páran tudják a tutit, hogy covid nincs is, és csak egy nátha, Billgéc stb….. Van és nem mindenki éli túl. Veszítettem el barátot is. Szóval nem tudom sajnálni azt, akinek új munka után kell néznie (amiért nem oltat)”

„A kormányról azt gondolom, segíthetné jobban a key workereket, nemcsak az egészségügyi dolgozókat. Anyagilag. Mert emberfeletti amit tesznek, sokszor megalázó fizetésért. Azt hittem, a covid, emberhiány miatt jobban meg fogják becsülni a dolgozókat. De sokkoló látni, mennyit keres egy gondozó, akár még Londonhoz közel is.”

Egy harmadik érintett pedig így látja a helyzetet: „Végzettségemet tekintve műtőssegéd vagyok és idős gondozó. Angliába 2017-ben költöztem ki és idősgondozásban dolgozom évek óta közvetítőkön keresztül. Amikor beütött ez az egész Covid vírus 2019-ben, elég hamar elkaptuk a párommal az idősek otthonában egy lakótól. Egy kis otthon volt, nagyjából 23 rezidenssel, ebből nagyjából 17-en nagyon rövid idő alatt meg is haltak a vírusban, szóval láttuk, mit tud művelni. Mi, mivel egészségesek voltunk, nem volt semmi alapbetegségünk, ezért viszonylag könnyen átvészeltük.”

„Ennek ellenére a mai napig oltás ellenes vagyok, mert az engem lehet megvéd (ki tudja), de attól még ugyanúgy elkaphatom, ugyanúgy fertőzhetek, tehát ezzel nem védem se a munkatársaimat, se nem az időseket. Minden shift előtt van rapid teszt, annak több értelmét látom, de az nem tetszik, hogy kötelezővé akarják tenni. Nem azt látom, hogy összefogott volna a világ, hanem hogy minden nagy hatalom nekiállt kifejleszteni a saját vakcináját és érdekes módon egy időben az összes nagyhatalom elő állt egyel. Nem érzem kifejlettnek az elérhető vakcinákat, sok esetben akik megkapták, elég negatívak a visszajelzések. Fáradtság, levertség, az orosz vakcinától semmilyen antigén növekedés nem lett, stb.”

„Szerencsére ez évben elkezdtük a saját ügynökségünket, ami szépen növekszik, így csütörtöktől nem dolgozunk mi magunk idősek otthonában, hanem kizárólag az ügynökséget vezetjük home office-ban, de ha ez nem lenne, akkor munkát kellene váltanunk, ahol nem köteleznek rá.”

„Ez elég elkeserítő, ha megnézzük az egész folyamatot, akkor meg ijesztő is, hogy mire rá nem kényszerítik az embereket, akik egyébként mondhatni szó nélkül el is fogadják a sorsukat. Hisz amikor megjelent ez az egész, mondták a kormányok, hogy nem teszik kötelezővé, stb. Ehhez képest igyekszenek ellehetetleníteni, a családokat szét szakítani, már mindenhez kötelező, kártya van, mint állatoknál a veszettségi igazolvány lassan, 2-3 havonta támad másik mutáns vírus, már a 2 oltás sem elég, kell ugye harmadik meg booster, szóval hitelét vesztette eleve számomra ez az egész.”

„Az oltáson lovagolnak, közben az emberek 90%-a hetekig hord egy maszkot, az orrára nem rakja rá, stb. szóval mindenféle szigorításnak semmi értelme. A foci EB alatt nem támadt a vírus, otthon a vadász kiállítás miatt nem támadt a vírus, olimpia alatt sem, de pl. a karácsony, szeretet ünnepe ideje alatt támadni fog a vírus. A gyerekeknek azt szajkózzák, hogy ne öleld a társadat, tartsd a távolságot, megpróbálják az embereket teljesen elhidegíteni egymástól és még azt a kis meglevő szeretetet és odaadást is kiirtani ez emberekből.”

„Az egészségügyről meg annyit, hogy sokkal jobbak a körülmények, mint Magyarországon, a szakemberek és az odafigyelés a betegre mégis sokkal alacsonyabb szintű. Otthon rendesen megvizsgálnak, elküldenek egyből röntgenre, stb. itt semmi. Otthon rosszak a körülmények, de sokkal jobban megvizsgálnak, ha túléled, amíg sorra kerülsz. A kettőt kellene vegyíteni és tökéletes lenne.”

„Zárszóként annyit tennék hozzá, hogy ez szerintem még csak a kezdet, gazdaságilag, mentálisan ennek később fogjuk meginni a levét és főleg a következő generáció. Vigyázzatok magatokra, a vírus (ami egyébként szerintem mesterségesen kreált vírus) létezik, veszélyes, de ahogy kezeli a világ, azzal nem értek egyet és az oltással ill. az oltáspolitikával sem.”

Sokan vannak olyanok is a kint dolgozó magyarok közt, akik nem szeretnék felvenni az oltást. Közülük többen is azt mesélték, hogy a jövőjük bizonytalan. Van, aki már csak pár napig dolgozhat, van, aki az NHS-hez akar átnyergelni és olyan is akad, aki karrier pályát módosít. Reméljük, hogy mindenki megtalálja a számításait, akárhogyan is alakuljon a helyzet ezekben a nehéz időkben…

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után