Ájulásig fojtogatta, megpróbálta elrabolni, majd kocsival elütötte exfeleségét egy férfi mások szeme láttára egy parkolóban Angliában 1

Hat év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, akiről nemrég CCTV kamerafelvételek láttak napvilágot, amin többek közt épp megpróbálja megfojtani exfeleségét, akit ezt követően menekülés közben el is üt az autójával.

Ájulásig fojtogatta, megpróbálta elrabolni, majd kocsival elütötte exfeleségét egy férfi mások szeme láttára egy parkolóban Angliában 3

A 28 éves Varinder Singh-t a nyugat-yorkshire-i Bradford egyik bevásárlóközpontjának parkolójában kapták lencsevégre, amint volt feleségét „ájulásközeli állapotig” fojtogatja. A nőt többen is látták, amint Singh-vel dulakodnak, akinek a keze egy idő után már a nő nyaka köré fonódott, aminek a következtében a nő a földre rogyott, és élettelenül hevert egy rövid ideig.

Singh ezután az autója hátsó ülésére tuszkolta be az ájult exfeleséget, majd megpróbált vele együtt elhajtani a Broadway bevásárlóközpontból. A második CCTV videofelvételen a nő a parkoló egy másik részén megpróbál elmenekülni és sikerül is kiszállnia a járműből, mire Singh megfordul a kocsival és hátulról elgázolja a volt feleségét.

A rémisztő támadás csak akkor ért véget, amikor több, a helyszínen tartózkodó vásárló is észrevette, mi történik, kiugrottak az autójukból, és közbeléptek, lefogva Singh-t a rendőrség kiérkezéséig. Singh-t a rendőrök letartóztatták, miután egy csoport fiatal férfi elkapta és lefogta őt a támadás helyszínén. Az ügyész szerint „óriási szerencse”, hogy a nő nem szenvedett súlyos testi sérüléseket. A bíró a tettéért hat év börtönre ítélte Singht.

Ájulásig fojtogatta, megpróbálta elrabolni, majd kocsival elütötte exfeleségét egy férfi mások szeme láttára egy parkolóban Angliában 4

„A lényeg az, hogy itt súlyos fizikai erőszakról van szó, amelyet egy olyan kapcsolat keretein belül követtek el, amelyben ön irányítani és uralni kívánta a feleségét. Abból, amit tett, és áldozata nyilatkozatából is nyilvánvaló, hogy ezek a bűncselekmények tartós és mély hatással lesznek rá. A CCTV kamerafelvétele is azt mutatja, hogy nem kis sebességgel hajtva az áldozatod felé kormányzod az autódat. Nyilvánvalóan súlyos sérülést akartál neki okozni. Csak a szerencsén múlt, hogy nem okoztál sokkal nagyobb testi sérüléseket.”

Az áldozat, aki a nevét nem kívánta nyilvánosságra hozni azt mondta a bíróságnak, hogy az eset óta – amikor térdsérülést szenvedett – rémes látomások gyötrik és folyton látja maga előtt, amint az autó elüti.

Ájulásig fojtogatta, megpróbálta elrabolni, majd kocsival elütötte exfeleségét egy férfi mások szeme láttára egy parkolóban Angliában 5

És azt is hozzátette, Singh-t nem tántorította el az a tény, hogy nyilvános helyen voltak, és ez azt mutatja, hogy bármire képes, és így nem vagyok biztonságban.”

A nyugat-midlandi Singh-nak az eset idején a nő a felesége volt, de azóta elváltak. A pár abban állapodott meg, hogy augusztus 13-án találkoznak a bradfordi bevásárlóközpontban, hogy megvitassák válásuk részleteit. Ennek lett a vége ez a kegyetlen támadás.

A dolgok akkor eszkalálódtak, amikor Singh elvette volt partnere mobiltelefonját, és nem volt hajlandó azt visszaadni. Letartóztatása után Singh beismerte bűnösségét szándékos emberrablási kísérlet és testi sértés vádjában.

A bíró összesen hat év börtönbüntetésre ítélte Singh-t, és határozatlan idejű távoltartási végzés lépett életbe, amely megtiltja számára, hogy kapcsolatba lépjen a volt feleségével. Az ítélet részeként Singht hat évre eltiltották a vezetéstől is.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után