Egy a vízhasználatra vonatkozó korlátozást elrendelő vízszolgáltató az otthonról dolgozó embereket okolja a vízhiányért. A Sussexben és Kentben több, mint kétmillió lakást és üzletet ellátó South East Water hétfőtől vezeti be a korlátozást.
David Hinton vezérigazgató elmondta, hogy a fogyasztás körülbelül 20%-kal nőtt rövid idő alatt, ami igen keményen próbára teszi a meglévő infrastruktúrát. Az ügyfelek szerint az igazi probléma a cég befektetéseinek hiánya volt. Petíciót is indítottak a cég tulajdonosának leváltására.
Az elmúlt hetekben iskolák zártak be, és számtalan családnak palackozott vizet kellett használnia, és az embereket arra kérték, hogy csak ivásra, főzésre és tisztálkodásra használják a vizet, hogy a hálózat feltöltődhessen. Ez pánikhoz vezetett az idősek, és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek körében, akik a nehéz palackok kinyitásával gyakran küszködnek. A Tunbridge Wells konzervatív párti képviselője, Greg Clark “szomorúnak” minősítette a helyzetet.
Mindez a decemberi ellátási problémákat követte, amikor a hó és a jég miatt elrepedt több csővezeték, melynek következtében több ezer háztartás maradt vízellátás nélkül. A 61 éves wadhursti művész, Jutta Wrobel, online petíciót indított a South East Water tulajdonosának megváltoztatását követelve, miután öt napig nem volt nála víz egyáltalán, és Hintont azzal vádolta, hogy azokra próbálják fogni a problémát, akik pont, hogy szenvednek tőle.
Azt mondta: “A valódi probléma az, hogyan akadályozzuk meg, hogy a South East Water minden pénzünket osztalékként fizesse ki ahelyett, hogy újra befektetne vízi infrastruktúránkba, ami közhasznú és alapvető jogunk van hozzá, hogy rendelkezésünkre álljon.”
Hinton úr az ügyfeleknek írt levelében a következőket mondta: “Az otthoni munkavégzés növekedése körülbelül 20%-kal növelte az ivóvízigényt nagyon rövid idő alatt, próbára téve a meglévő infrastruktúránkat. A vízellátásunkhoz nélkülözhetetlen, de felhasználásra nem kész nyersvíz tározó- és víztartó készleteink jó helyzetben vannak. A kezelt vezetékes víz iránti kereslet azonban, amelynek feldolgozása és szállítása időt vesz igénybe, nagyobb volt, mint amit rendelkezésre tudtunk bocsátani.”
“Az elmúlt héten minden nap plusz készletre volt szükség további négy Maidstone vagy Eastbourne méretű város ellátásához.”
A South East Water szolgáltatási vezetője, Steve Andrews ezt mondta: “Június 16-án, pénteken bejelentettük az ideiglenes használati korlátozást. Egy egyeztetési időszakot követően június 26-tól, hétfőtől tudunk fellépni azokkal az ügyfelekkel szemben, akik megszegik a vízhasználatra vonatkozó ideiglenesen bevezetett új szabályokat.” Forrás