A vásárlók szeme láttára brutálisan megkéselték az egyik Morrisonsban dolgozó egyik alkalmazottat az Egyesült Királyságban 1

Egy Morrisons alkalmazott most az életéért küzd, miután többször megszúrták egy brutális késelés során egy jersey-i üzletben, miközben a döbbent vásárlók rémülten nézték a hátborzongató támadást.

A vásárlók szeme láttára brutálisan megkéselték az egyik Morrisonsban dolgozó egyik alkalmazottat az Egyesült Királyságban 3

Szombaton 13:30 körül hívták ki a rendőrséget a szupermarkethez, miután többen is jelentették a St Helier területén lévő Castle Quay-ben történt incidenst. A helyszínre megérkezve találtak egy 34 éves nőt, akinek több szúrt seb volt a testén. A mentők a helyszínen ellátták, majd további orvosi ellátás céljából kórházba szállították.

A megtámadott nő állapota a legfrissebb jelentések szerint kritikusnak, de stabilnak mondható. Az egyelőre nem derült ki, hogy a támadó is a Morrisonsnál dolgozott-e, vagy vásárlóként volt bent az üzletben, amikor rátámadott az áldozatra.

A támadót, aki egy 55 éves férfi, emberölési kísérlet alapos gyanújával fogták el, és hétfőn reggel kell először megjelennie a bíróság színe előtt. A jerseyi rendőrség szóvivője szerint nincs további kockázat a helyi lakosság többi tagjára nézve.

A vásárlók szeme láttára brutálisan megkéselték az egyik Morrisonsban dolgozó egyik alkalmazottat az Egyesült Királyságban 4

A késelés helyszínén a rendőrök kordont állítottak fel, miközben a törvényszéki szakértők átfésülték a tetthelyet bizonyítékok után kutatva. A Morrisons a késelés után már aznap nem nyitott ki újra, és vasárnap is zárva maradt.

A helyi rendőrség szóvivője a következőket mondta: „A rendőrséget egy késelés miatt riasztották ma délután 13:30-kor a St Helier-i Castle Quay-i Morrisonshoz. Egy 34 éves nőt többször is megszúrt egymás után egy férfi, aki ezt követően elhagyta a helyszínt.”

A vásárlók szeme láttára brutálisan megkéselték az egyik Morrisonsban dolgozó egyik alkalmazottat az Egyesült Királyságban 5

„A sérültet mentővel egy közeli kórház sürgősségi osztályára szállították, és ott továbbra is súlyos állapotban van. Az 55 éves férfit, akit a nő személyesen is ismer, azóta már letartóztatták gyilkossági kísérlet gyanújával, és jelenleg is a rendőrség őrizetében van.”

„A rendőrség szeretne beszélni mindenkivel, aki esetleg látta a jelenetet, vagy akinek bármilyen egyéb hasznos információja van a történtekkel kapcsolatban.”  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után