„A Nagy-Britanniában élőknek egyszerűen el kell fogadniuk, hogy szegényebbek lettek” 1

Egy egyszerre elgondolkoztató, de sokakat felháborító kijelentés hangzott el a Bank of England vezető közgazdászától, aki szerint a szigetország lakóinak „el kell fogadniuk, hogy szegényebbek lettek”, különben az árak tovább emelkednek.

„A Nagy-Britanniában élőknek egyszerűen el kell fogadniuk, hogy szegényebbek lettek” 3

Huw Pill azt mondta egy podcastban az Egyesült Államokban, hogy „az emberek nem hajlandóak elfogadni, hogy igen, mindannyian rosszabbul állunk”. Azt mondta, hogy a magasabb számlákra és az egyéb költségek emelkedésére válaszul a munkavállalók béremelést kértek, a vállalkozások pedig árakat emeltek.

Az Egyesült Királyság inflációja, az árak emelkedésének üteme 10,1% volt a márciust megelőző egy évben. Az előző havi 10,4%-ról csökkent egy kicsit, de az árak továbbra is gyors ütemben emelkednek. Mr. Pill azt mondta, hogy a fizetésemelést követelő emberek és az árakat emelő vállalkozások csak tovább növelték az inflációt, és az árak még tovább emelkedtek az egész gazdaságban.

Hatalmas sztrájkokat is indítottak a kulcsfontosságú dolgozók, köztük az ápolók, a kórházi személyzet és a vasúti alkalmazottak is, miután a kormánnyal nem sikerült megállapodniuk a fizetések kapcsán, a megélhetési költségek válsága közepette.

„Előbb utóbb az Egyesült Királyságban valakinek el kell fogadnia, hogy rosszabbul jár, és fel kell hagyni azzal, hogy mindenki próbálja megtartani a fizetése valós vásárlóerejét az árak és fizetések emelésével, vagy az energiaköltségek áthárításával stb.”

„Ami itt történik, az az, hogy nem fogadjuk el, hogy igen, mindannyian rosszabbul járunk, és mindannyiunknak ki kell venni a részünket belőle; hanem megpróbáljuk áthárítani ezt a plusz költséget valamelyik honfitársunkra, és azt mondjuk: „Mi megússzuk, ők meg majd fizetik a mi részünket is”.

“Ez a tovább adogatós játék, ami itt folyik az, ami az inflációt generálja, és az inflációnak ez a része sokáig fennmaradhat.”

Thomas Moore, az Abrdn vezető befektetési igazgatója azt mondta a BBC-nek, hogy Mr. Pill az inflációt felpörgető egyszeri tényezőkre mutatott rá, és azt mondta: „ne hibáztassatok minket, hát nézzétek meg ezeket a tényezőket… valójában nekünk van szükségünk rátok, hogy segítsetek nekünk elérni az infláció 2%-ra csökkentését…”

Moore hozzátette, hogy a Covid-világjárvány következtében a Bank of England pénzkínálata „masszívan bővült”. „A probléma az, hogy a monetarista közgazdászok úgy vélik, hogy a pénzkínálat az infláció kulcsa…” – tette hozzá.

Nem Pill a Bank of England első tisztviselője, aki figyelmeztetett, hogy a béremelések hozzájárulnak az inflációhoz. A bank vezére, Andrew Bailey tavaly arra szólította fel az embereket, hogy ne kérjenek nagy fizetésemelést, próbálják meg megállítani az árak irányíthatatlan emelkedését.

A brit kiskereskedelmi konzorcium közölte, hogy az élelmiszerárak csökkenése várható „a következő néhány hónapban”. Nos, jó lenne már látni… Kíváncsian várjuk az angliai magyarok véleményét a téma kapcsán…   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után