A megélhetési költségekre nyújtott támogatás pont azokhoz nem jut el Angliában, akiknek nagy szükségük lenne rá 1

Az Institute for Fiscal Studies (IFS) szerint az eddig jól bevált támogatások növelése jobb ötlet lett volna, mint a megnövekedett megélhetési költségeket fix összegű kifizetésekkel orvosolni.

A megélhetési költségekre nyújtott támogatás pont azokhoz nem jut el Angliában, akiknek nagy szükségük lenne rá 3

A közgazdasági kutatóintézet azzal érvelt, hogy ez a „rakunk rá egy sebtapaszt megoldás” drága és nem hatékony. A kormány egy sor megélhetési költség támogatást vezetett be, hogy segítse a háztartásokat megbirkózni a megemelkedett árak miatt a jövedelmük reálértékének csökkenésével. Azáltal, hogy minden háztartásnak azonos összeget juttattak, függetlenül azok körülményeitől, a kifizetések nem a leginkább rászorulókat célozták meg, korlátozva ezzel a szegénységcsökkentésük hatékonyságát.

Ezek közül a legnagyobb rész, összesen 1550 GBP összegben, a már valamilyen támogatásban részesülő háztartások számára lett kiutalva. További kifizetések voltak a rokkantsági ellátásban részesülőknek és a nyugdíjasoknak. Ezek összköltsége két év alatt közel 19 milliárd font volt – közölte az IFS. A kutatók azt állítják, hogy jobb lett volna egyszerűen növelni a meglévő támogatások szintjét.

A dokumentumban ez áll: „A juttatásokat minden áprilisban megnövelik az előző szeptemberi infláció mértékével. Ez átmeneti, de jelentős eséshez vezet a támogatások reálértékében, főként olyankor amikor az infláció gyorsan emelkedik.”

A kutatók a kifizetések egy részletét a 2022 júliusit alaposabban megvizsgálták. Voltak egyértelműen arra utaló jelek, amelyek szerint a 2022 júliusában millióknak elutalt 326 GBP-os kifizetés országos szinten növelte a kiadásokat, ami azt jelenti, hogy az emberek sokan súlyos szegénységben éltek és nélkülöztek, amíg a pénzösszeg megérkezésére vártak.

Sam Ray-Chaudhuri, az IFS kutató-közgazdásza és a jelentés szerzője a következőket mondta: „A megélhetési költségekkel kapcsolatos kifizetések támogatták az alacsony jövedelmű háztartások kiadásait az emelkedő árak közepette, és kétségtelenül hozzájárultak a jelentős nélkülözés enyhítéséhez.”

„Azzal azonban, hogy minden háztartásnak ugyanannyit utaltak, körülményeiktől függetlenül, a kifizetések nem a leginkább rászorulókat célozták meg, korlátozva ezzel a szegénységcsökkentési hatékonyságot. A kormány 8,3 milliárd fontot költött a fix összegű kifizetésekre 2022-23-ban, és becslések szerint 10,5 milliárd fontot költ majd 2023-24-ben – egy jobban átgondolt javaslat több támogatást kínálhatott volna a leginkább rászorulóknak, anélkül, hogy az adófizetőket többletköltségekkel terhelné.”

A JRF vezető elemzője, Peter Matejic a következőket mondta: „Ez a kutatás azt mutatja, hogy a politikai döntéshozók figyelmen kívül hagyták az alacsony jövedelmű háztartásokat sújtó megélhetési költségek válságára adható nyilvánvaló választ, a növekvő támogatások helyett olyan megoldást választottak, amely nem a családok megsegítésére összpontosított, akik eközben kínlódnak, hogy hogyan engedjék meg maguknak a gyermekeik etetését és ruháztatását.”

„A biztos módszer annak biztosítására, hogy a szegénység által leginkább veszélyeztetett emberek ne kerüljenek veszélybe a gazdasági sokkok nyomán, az „alapvető szükségletek” biztosítása, ami azt jelentené, hogy a Universal Credit legalább az élethez szükséges alapvető kiadásokat fedezi, és a támogatást soha nem húzzák e szint alá.”

A kormány szóvivője erre ezt felelte: „Megélhetési költség támogatásunk kifizetései gyors és nagyon szükséges támogatást juttatnak el alacsony jövedelmű háztartások millióinak zsebébe, plusz a nyugdíjasok és a fogyatékkal élők számára. A legkiszolgáltatottabbakat is segítjük azzal, hogy az inflációval összhangban növeljük a támogatásokat.”   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után