A Londoniak kétharmada támogatja a "Covid útleveleket", pedig egyre több a vita körülöttük 1

A londoniak kétharmada elfogadná a Covid útlevelek bevezetését, ha ez azt jelentené, hogy így ismét mehetnek színházba, koncertekre és nagy sporteseményekre – derül ki a Evening Standard közvélemény-kutatásából.

A Londoniak kétharmada támogatja a "Covid útleveleket", pedig egyre több a vita körülöttük 3

A megkérdezettek durván 67%-a mondta azt, hogy ha kell használnák őket. A brit kormány pedig korábban már utalt arra, hogy ezeket a dokumentumokat, vagy igazolásokat kulcsfontosságúnak tartják a nagyobb rendezvények újraindítása kapcsán, tehát egyre inkább úgy néz ki, hogy ha bulizni akarunk majd menni, vagy egy koncertre, vagy focimeccsre, akkor igazolnunk kell, hogy „nem vagyunk veszélyesek a többi emberre”.

A felmérés során, amelyben több, mint 1100 londoni lakost kérdeztek meg, kiderült, hogy mindössze 21 százalék az, aki teljesen elutasítja a Covid útlevelek bevezetését, ami azt jelenti, hogy több, mint háromszor ennyien vannak, akiknek nincs ellenére.

A „Covid-tanúsítvány” vagy Covid-útlevél várhatóan egy olyan mobil alkalmazás formájában fog megvalósulni, amely megmutatja, hogy az adott személy nemrégiben csinált-e koronavírus-tesztet ami negatív lett, vagy rendelkezik-e természetes antitestekkel, mert már átesett a víruson, vagy beoltották-e a koronavírus ellen.

Az ötlet igen komoly vitákat váltott ki a parlament falai közt, és mintegy 40 konzervatív képviselő nyíltan szembement vele és „diszkriminatívnak” nevezte az „útleveleket”.

Az is kiderült, hogy az Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság azt mondta a Kabinetirodának, hogy ezek a dokumentumok jogellenes közvetett diszkriminációt eredményezhetnek, és egy „kétszintű társadalom” létrejöttéhez vezethetnek. A tervek szerint azonban elsősorban a nemzetközi utazásokhoz akarják majd bevezetni őket.

Az Opinium kutatása szerint a támogatottság az 55 év feletti londoniak körében volt a legmagasabb, akiknek a 78 százaléka támogatta a Covid útleveleket a helyszínek újranyitásának egyik módjaként. A 18 és 34 év közöttiek 59 százaléka mondta azt, hogy használná a Covid tanúsítványokat, ha ezen múlna, hogy moziba, színházba mehessenek.

A közvélemény-kutatás szerint a londoniak egy hajszálnyival többen mondták azt, hogy a kormány megfelelően kezelte a járványhelyzetet, mint ahányan azt, hogy nem (42% – 39% ellenében). A megkérdezettek 51%-a mondta, hogy a lockdownból kivezető ütemterv sebessége megfelelő, 27% szerint túl gyorsan enyhítenek, és csak 10% mondta, hogy túl lassan.          Forrás

Megosztás