Összeszedtük a legfontosabb jogszabály és törvénymódosításokat, amik idén az Angliában élő magyarok hétköznapjait valamilyen szinten befolyásolták és ezen túl is fogják.
A brit minimálbér változása 2015-ben, és a 2016-ban bevezetésre kerülő új létminimum részletei minden dolgozó embert érintenek az Egyesült Királyságban.
Volt pár fontos új bejelentés az adózással kapcsolatos jogszabályok módosításai kapcsán is:
- A saját „adó számlánk”
- Automatikus adóbeszedés
- Idő limit lesz a tőkenyereség adón
- Megújul a nyugdíjakra vonatkozó adózási rendszer is
Október 1-től a rendes és az elektromos cigarettákra vonatkozó jogszabályok egyaránt módosultak az Egyesült Királyságban, ráadásul több ponton is.
Változott a munkaügyi jogszabály az EU-ban, így a munkába menés is a munkaidő része lett. A részleteket itt találjátok ezzel kapcsolatban.
A brit kormány bekeményít és mostantól teljes erővel lecsap nemcsak az illegális bevándorlókra, de az őket alkalmazókra is egyaránt.
Új módosításokat vezetett be a brit állam az állampolgárság megszerzésében, amelyeket mindenkinek érdemes tudnia, aki tervezi, hogy megszerzi.
Itt találjátok a brit nyugdíj jogszabály változásokat.
2015 áprilistól, új törvénymódosítások léptek életbe, melyek többek közt megengedik, hogy a szülők egyszerre menjenek szabadságra, gyermekük születését vagy örökbe fogadását követően:
Az angol jogosítvány jogszabályait is módosították idén. A fényképes jogosítvány pontgyűjtő lapja nem érvényes többé 2015 június 8-tól, és a Vezetési és gépjármű engedélyezési ügynökség nem állít ki belőle többet.
A parlamenti képviselők is támogatják az új adó ötletét, amely a cukros italokat terhelné, és a gyerekkori elhízás megakadályozásának céljából léptetnék életbe.
Az Európai Unióban megegyezés született arról, hogy a légitársaságoknál egy új rendszer kerül bevezetésre, mellyel az összes utas eddig titkosított adatait megoszthatják, a terrorizmus visszaszorításának érdekében.
A 2016-os évi új metró és buszjegyek valamint bérletek új árai is előkerültek.
A brit kormány változtat a munkakeresőknek járó támogatásokkal kapcsolatos jogszabályokon, melynek következtében, hamarosan nem lehet egyik napról a másikra megvonni tőlük a támogatást.
George Osborne, brit pénzügyminiszter nyilvánosságra hozta a 2015-ös költségvetés tervezetét, és annak főbb pontjait, amiket itt tekinthetünk meg újra.
Az alacsony jövedelműek támogatását, és a bevándorlók által igénybe vehető többi támogatás kritériumait tervezi szigorítani a brit kormány.
Október 1-én több új törvény is jogerőre emelkedett Nagy-Britanniában:
- 30 napos visszatérítési jog
- Füst és szén monoxid jelző berendezések
- Parkolási türelmi idő
- Dohányzás a kocsikban kiskorúak jelenlétében
Angliában egységesen, minden boltban fizetnünk kell a nejlonszatyrokért, az új törvény értelmében, mellyel az elhasznált szatyrok számát igyekszik a brit kormány csökkenteni.
Több millió utas örülhet az új módosításnak Nagy-Britanniában, ugyanis mostantól utalványok helyett pénzben fogják megtéríteni a jegyünk árát a vasúti társaságok.
Csaknem 450 ezer családot érint, így sok magyar családot is Nagy-Britanniában, a gyermekgondozási támogatás ősszel esedékes változása. Változott a gyermekgondozás jogszabálya és összefoglaltuk, hogy mennyiben is lesz más, mint eddig.
A közlekedési és környezetvédelmi bizottság jóváhagyta a javaslatot, miszerint mostantól a nyilvános helyen köpködő személyeket komoly pénzbírságra lehet ítélni.
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (13,000fő)
- Vásárolj szuper, kedvezményes kuponokat oldalunkon
- Próbáld ki az új Hunglia keresőt
- Így tudsz HuNglia ikont rakni mobilodra, hogy a főképernyődről egyből elérd az oldalt
- Ha van egy érdekes sztorid, küldd be: info@hungliaonline.com