„A járókelők elkapták és addig verték, amíg a rendőrök meg nem érkeztek”, miután a fickó megkéselt egy nőt egy kávézóban Londonban 1

A szemtanúk elmondása szerint egy késes férfit a járókelők kaptak el és fegyvereztek le az utcán, miután megkéselt egy nőt az egyik helyi kávézóban, majd megpróbált elmenekülni a helyszínről.

„A járókelők elkapták és addig verték, amíg a rendőrök meg nem érkeztek”, miután a fickó megkéselt egy nőt egy kávézóban Londonban 3

A gyanúsítottat állítólag bátor járókelők vették üldözőbe, amikor megpróbált elmenekülni a nyugat-londoni Edgware Road-on lévő egyik kávézóból, ahol állítólag megkéselt egy nőt ma reggel, aki vélhetően az ismerőse volt.

Az út túloldalán lévő üzlet tulajdonosa, Omar Awada (47) a következőket mondta: „Próbált elszökni a pasas, de a helyi srácoknak sikerült elkapniuk, és addig verték, amíg ki nem jött a rendőrség. Olyan volt, mint a Tom és Jerry, a srácok adtak neki jobbról, balról.”

„A járókelők elkapták és addig verték, amíg a rendőrök meg nem érkeztek”, miután a fickó megkéselt egy nőt egy kávézóban Londonban 4

Állítólag az egyik „hős arra járó” kerékpárral lökte fel a gyanúsítottat.

Egy szemtanú ezt mondta: „Sikítást hallottunk, kijöttünk, a srácnál volt egy kés, amivel többször megszúrta a nőt, talán ötször-hatszor. Talán 30 vagy 40 ember üldözhette. A helyi közösségből származtak. Mindennel próbálták megállítani, ami a kezük ügyébe akadt.”

„A járókelők elkapták és addig verték, amíg a rendőrök meg nem érkeztek”, miután a fickó megkéselt egy nőt egy kávézóban Londonban 5

„Amikor az emberek üldözni kezdték, megpróbált menekülni és eközben a késsel ijesztgetni próbálta az embereket, hogy ne menjenek a közelébe, de volt egy hősünk, aki végül a földre vitte. Elütötte a biciklijével.”

„A járókelők elkapták és addig verték, amíg a rendőrök meg nem érkeztek”, miután a fickó megkéselt egy nőt egy kávézóban Londonban 6

A férfit kórházba szállították, majd súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt letartóztatták. Az áldozatot szintén kórházba szállították, de egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen súlyosak a sérülései.

A bűnügyi helyszínelők most bizonyítékok után kutatva fésülik át a helyszínt és fényképeket is készítettek. A Maison Du Sultan és a szomszédos Costa kávézó körül körüli részt lezárták és elkordonozták.      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után