A brit kormány 1 milliárd fontért vásárolja vissza parlamenti többséget az adófizetők pénzén 1

Theresa May 1 milliárd fontot költött arra az adófizetők pénzéből, hogy megállapodjon a Demokrata Unionista Párttal annak érdekében, hogy megerősítse rozoga parlamenti helyzetét.

A brit kormány 1 milliárd fontért vásárolja vissza parlamenti többséget az adófizetők pénzén 3

A miniszterelnök széles mosollyal köszöntötte Arlene Fostert reggel a Downing Streeten, aki azért érkezett, hogy kezet rázhassanak a megállapodásuk felett. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a koalíció létrejöttéért (összesen 10 DUP képviselő együttműködéséért) fejenként kb. 96 millió fontot fizet a konzervatív párt, hogy támogassák szavazatukkal Theresa May javaslatait. De a megállapodás összességében még ennél is többe fog kerülni az adófizetőknek, ugyanis emiatt vetette el a kormány a kiáltványának azt a pontját, amin pénzt akart spórolni.

Ilyenek például a nyugdíjakon alkalmazott „tripla zár” megnyirbálása (aminek köszönhetően a nyugdíj növekedése garantáltan nagyobb volt az utóbbi években, mint az infláció), valamint a téli fűtési költségeken tervezett kísérletezések. Theresa May ehhez azt a kommentárt fűzte, hogy a két párt, a konzervatív és a DUP nagyon sok közös értéket képvisel, és ez a megállapodás is abszolút egy jól sikerült egyezség lett. Arlene Foster emellett azt is kijelentette, hogy egy 1,5 milliárdos támogatási csomagot szereztek meg Észak-Írország számára a koalíció fejében. A pénzt arra fogják használni elvileg, hogy a régió gazdaságát, infrastruktúráját és egészségügy,-és oktatási rendszerét fejlesszék.

A „tripla zár” tehát országszerte változatlan marad majd, és attól is elállt a konzervatív párt, hogy télen a fűtési költségeket átalakítsák annak alapján, hogy valaki mennyire rászoruló. Abban is megállapodtak, hogy megmarad az eddigi 2%-os befizetés a NATO kasszájába az éves GDP-ből, és hogy a hadsereg kötelezettségvállalása teljes egészében kiterjed Észak-Írországra is. „A mi célunk az volt, hogy a megállapodás alatt Észak-Írország minden emberét képviseljük” – mondta Arlene Foster. „A most bejelentett változások minden észak-ír érdekeit szolgálják.”

Az is kiderült, hogy a 1,5 milliárd fontból 1 milliárdot az elkövetkező két éven belül folyósítanak a régiónak, félmilliárd pedig nemsokára érkezik. Hozzátette, hogy „a politikai vezetőknek most minden eddiginél jobban össze kell fogniuk, és megoldást kell találniuk a problémákra azért, hogy az emberek érdekeit szolgálhassák.” Ez az összegű támogatás egyébként olyan nagy, hogy lényegében olyan, mintha minden észak-ír polgár kézhez kapna 550 fontot. Itt kell hozzátenni még, hogy összességében a megállapodás minden brit polgárnak ennél akár jóval többe is kerülhet, hiszen például a fűtési költségek átalakításával egyedül 8,5 milliárd fontot tervezett megspórolni a kormány, a „tripla zár” megnyirbálásával pedig 7 milliárdot – ezeket az összeget tehát most másképpen kell megspórolniuk, mégpedig az adófizetők kárán.

A megállapodás tartalmazza még azt is, hogy a konzervatív párt újra támogatja a Belfast egyezményt és az észak-ír kormányt, és a kormány garantálta azt is, hogy ugyanúgy támogatni fogják az észak-ír mezőgazdaságot 2022-ig, mint eddig, a Brexit alakulásától függetlenül. Ez a támogatás a kilépés után körülbelül 183 millió fontot jelent majd az észak-ír farmereknek. Emellett May-ék megpróbálták azokat az aggodalmakat is elaltatni, amik attól féltek, a DUP-val kötött alku veszélyezteti a kormány semlegességét, amennyiben észak-ír ügyekről van szó.

Kijelentették, hogy „az Egyesült Királyság kormánya nem fog beleszólni ezután sem a régió politikai ügyeibe”. Az egész egyezséget egyébként a két párt között a jelenlegi tervek szerint kétévente megújítják majd.

És bár Foster és legfontosabb tanácsadói nagyon büszkén pózoltak May-jel a Downing Streeten, még mindig nagyon sokan vannak a kialakult koalíció ellen. A volt konzervatív elnök, Chris Patten például azt mondta, a DUP „mérgező brandje” megfertőzheti May-t is, főleg az olyan kérdések miatt, mint a melegek jogai, amiben például Fosterék elég régimódi szemléletet képviselnek. Sadiq Khan londoni főpolgármester pedig attól fél, az összetákolt koalíció ártani fog a fővárosnak, és nagyobb adókat fog eredményezni.

May ugyan igyekezett meggyőzni az embereket, hogy ez a megállapodás mindenkinek jó lesz az országban. „Nagyon örülök ennek az egyezségnek, aminek segítségével együtt munkálkodhatunk az egész Egyesült Királyág érdekeiért, és ami megadja nekünk azt a kellő stabilitást, ami most, az Unióval való tárgyalások kezdetekor nagyon szükséges. Így nem csak a tárgyalásokon lehetünk egységesek, de itthon is egy igazságosabb és biztonságosabb társadalmat építhetünk” – mondta.

„Az átláthatóság érdekében az egész egyezmény tartalmát nyilvánosságra hozzuk.” A fent említett aggályok mellett érdekes nézőpontot képviselt még Grant Shapps konzervatív képviselő, aki arról tweetelt, hogyha a kiáltvány az elején is úgy nézett volna ki, mint most – tehát nem fenyegette volna, hanem garantálja a nyugdíjasok juttatásait a „tripla zár” békén hagyásával és a kedvezőbb fűtési rendszerrel – akkor sokkal nagyobb fölénnyel nyerték volna a választásokat, és most lenne egy erős többségük.

A megállapodás négy olyan fő területet is lefed, ahol a kormánynak elengedhetetlen szüksége van a többségi támogatásra – ilyen a Brexittel kapcsolatos kérdéskör, a jövőbeli bizalmi szavazások, az őszi költségvetés, vagy a nemzetbiztonság. Azonban kisebb, mindennaposabb kérdéseket nem foglal magába, ami azt jelenti, több ügyben még így is keresztbe tehet a DUP a kormánynak.    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után