A rendőrség letartóztatott két embert, miután egy nyolcéves kisfiú „súlyos” fejsérüléseket szenvedett feltételezhetően egy XL bully által elkövetett súlyos kutyatámadás következtében.
Tegnap este 17:20 körül hívták ki a rendőröket a Bootle területén található Wadham Roadra, ahol azzal kellett szembesülniük, hogy egy fiú súlyos fejsérüléseket szenvedett miután egy nagytestű kutya megtámadta.
A gyermeket a mentők ellátták, majd kórházba szállították, és úgy tudni, hogy az állapota továbbra is súlyos, de szerencsére stabil – közölte a Merseyside-i rendőrség. A szóban forgó kutyát, amelyről azt feltételezik, hogy egy XL bully, a rendőrség befogta és elkülönítette.
Egy 30 éves férfit és egy 49 éves nőt is letartóztattak a kutyatámadást követően – akik az értesülések szerint egyébként nem állnak kapcsolatban a gyermekkel – annak az alapos gyanújával, hogy ők vonhatók felelősségre az állat veszélyes és személyi sérüléshez vezető viselkedése miatt, illetve azért, amiért nem voltak képesek megfékezni az állatot.
Gary Stratton nyomozó felügyelő a következőket mondta: „Ez egy szörnyű támadás volt, amelynek következtében egy kisgyermeknek azonnali műtétre volt szüksége az elszenvedett fejsérülései miatt.
„Szeretném megnyugtatni az ismerősöket és családtagokat illetve mindenkit, aki aggódik a fiúért, hogy a gyermek a lehető legjobb ellátást és kezelést kapja, ami csak elérhető a feltehetően az egész életét megváltoztató sérüléseket követően.”
“Ez az eset talán minden eddiginél jobban rávilágít a kutyák okozta veszélyekre, és épp ezért arra kérek mindenkit, aki információval rendelkezik a környezetében lévő bármilyen veszélyes kutyáról, hogy lépjen kapcsolatba a rendőrséggel, hogy proaktívan lépéseket tudjunk tenni a jövőben a hasonló esetek elkerülése érdekében.” Forrás