£75,000-ot (34 millió Ft) kapott egy dolgozó Angliában, mert nem hívták el munka után INNI

Egy pénztárosnőnek 75 000 fontot ítéltek meg, miután a munkaügyi bíróság megállapította, hogy kollégái „csúnyán kitoltak vele”, amikor nem hívták magukkal inni munka után.

£75,000-ot (34 millió Ft) kapott egy dolgozó Angliában, mert nem hívták el munka után INNI

Az 51 éves Rita Leher elpanaszolta, hogy a Stratford Westfield Centerben található Aspers kaszinóban dolgozó munkatársai „szándékosan kihagyták őt”, és így ő volt az egyetlen személy, akit nem hívtak meg a Las Iguanasba. A pénztáros kollégák „érzéketlenül” az orra előtt szervezték le a társasági eseményt, ami a bíró szerint kimeríti a viktimizáció fogalmát.

Sarah Moor bíró szerint a munkavállaló ilyen jellegű kizárása egy munkahelyi eseményből „hátrányos helyzetbe hozza az adott dolgozót”, mivel így „elveszíti a lehetőséget, hogy közelebb kerüljön és jobban tudjon kapcsolódni a munkatársaival”.

A részben afrikai származású Leher megnyerte a méltánytalan elbocsátás, valamint a faji és életkori megkülönböztetés miatti kereseteket is. Már 22 éves tapasztalattal rendelkezett a „szerencsejátékiparban”, amikor még 2011 novemberében a kelet-londoni „szuperkaszinóban” kezdett dolgozni, többek között osztóként és fogadási üzletvezetőként.

Kezdetben évi 23 500 fontot fizettek neki – többet, mint bármely más pénztárosnak –, szakmai tapasztalatának köszönhetően, és lemondásakor a kaszinó leghosszabb ideig szolgálatot teljesítő pénztárosa volt. A bíróságon az is elhangzott, hogy „számos” pénztáros kollégáját előléptették az évek során, akik mind fiatalabbak voltak, és nem színes bőrűek.

Ez is érdekelhet:  Árstop jöhet Angliában: A kormány befagyasztaná a tej, kenyér és tojás árát - A szupermarketek válaszoltak

Többször elutasították, vagy akár figyelmen kívül is hagyták, miután magasabb pozíciókra pályázott a vállalaton belül. Ezzel kapcsolatos panaszát viszont elutasították, és ezt követően stressz miatt 2018 augusztusában betegszabadságra küldték. Novemberben megkezdte szakaszos visszatérését a munkába, de a pénztáros kollégák „kerülték a társaságát” és „levegőnek nézték”, ami „kényelmetlen” légkört teremtett.

Kollégái megbeszélték, hogy a következő hónapban elmennek a latin-amerikai étterembe inni, de Lehert szándékosan nem hívták meg.

A bírósági jelentésben ez állt: „Ő volt az egyetlen, akit nem hívtak meg. Mindannyian egyetértünk abban, hogy alsó hangon is érzéketlen volt előtte megbeszélni az esemény részleteit, amikor ő nem kapott meghívást. Mindannyian arra a következtetésre jutottunk, hogy ez a kizárás azért volt, mert a hölgy korábban diszkriminációra panaszkodott. Bár a munkakapcsolatok viszonylag barátságosak voltak, a csapat nem akart olyannal szocializálódni, aki diszkriminációra panaszkodott. Így tudták vele éreztetni nemtetszésüket a panasz miatt.”

A hölgy a bíróság ítélete alapján durván 34 millió forintnak megfelelő fonttal lett gazdagabb miután megnyerte a pert az őt ért „szörnyű tragédia kapcsán”.       Forrás