Nyilvánosságra hozták, hogy ki volt az a három éves kisfiú, 11 éves lány, akiket szüleikkel együtt holtan találtak a brit fővárosban egy hounslowi lakásban.
A rendőrök tegnapelőtt délután 3 óra 15 perc körül hatoltak be a Staines Road-i ingatlanba, miután aggályok merültek fel, hogy vajon épségben vannak-e. Sajnálatos módon az egész családot, név szerint a 39 éves Michal Wlodarczykot, a 35 éves Monika Wlodarczykot, a 11 éves Maja Wlodarczykot és a hároméves Dawid Wlodarczykot is holtan találták meg a lakásban.
A rendőrség szóvivőjének elmondása alapján egyelőre úgy tűnik, senki mást nem keresnek a halálesetekkel kapcsolatban. A szomszédok elmondás szerint a négytagú család mindegyike lengyel származású bevándorló volt. Wlodarczyk úr állítólag építőmunkásként dolgozott, míg felesége Mrs. Wlodarczyk takarítónő volt egy hostelben.
A halálesetek pontos okának megállapítására a boncolás után lesz majd nagyobb esély, addig mindenkit arra kértek, hogy ha egy mód van rá ne bocsátkozzanak felesleges találgatásokba, főként ne a közösségi felületeken.
Linda Bradley, a nyomozást vezető főfelügyelő a következőket mondta: „Szeretném biztosítani a helyi közösséget arról, hogy a szakértő nyomozók azon dolgoznak, hogy feltárják azokat a körülményeket, amelyek ehhez a tragikus végkimenetelhez vezettek, és amint szükséges, további fejleményekkel fogunk szolgálni. Részvétünk mindenkinek, akik érintettek az ügyben. Vizsgálatunk egyelőre a kezdeti szakaszában van, és továbbra is az a helyzet, hogy jelenleg nem keresünk senkit az incidenssel kapcsolatban.”
Az egyik anyuka, aki ismerte a családot elmondta, hogy lánya – Majával együtt járt a közeli Southville-i általános iskolába – május 31-én részt vett a családnál egy a gyerekeknek szervezett ott alvós bulin. A 37 éves Maria Gouveia a következőket mondta: „Tragikus, a szülei nagyon jó emberek voltak, keményen dolgoztak, az anyja takarítónő volt egy szállodában, apja pedig szerintem építőmunkás.”
„Maja egy kedves, gyönyörű lány volt, erős egyéniséggel, de néhány napja már nem jött iskolába. Az osztályában az emberek SMS-eket írtak neki, a lányom üzent neki a Snapchaten, mert nem volt máskor olyan, hogy ennyire eltűnt. Azt hiszem, hamarosan Mallorcára utaztak volna apukájuk 40. születésnapjára, és én azt hittem, hogy ott vannak, amikor meghallottam mi történt. Megdöbbentő, a kisfiú nagyon édes volt, néhány hónap múlva bölcsődébe ment volna, imádkozunk értük.”
Egy a szomszédban élő férfi, aki nem kívánta magát megnevezni, azt mondta az újságíróknak: „Igazán rendes szomszédok voltak – mi csak köszöntünk néha, de ennyi. Hazajöttem a munkából, és mindenhol rendőrök voltak. Nagyon nagy felfordulás volt. Itt semmi ilyesmi nem szokott történni. Fogalmam sincs, mi történt.”
Sean Wilson főfelügyelő azt mondta: „Tudom, milyen nagy feszültséget és szorongást fog okozni ez a szörnyű incidens a hounslowi közösség számára. Tisztában vagyok azzal is, hogy ez az eset különösen felkavaró lesz a gyerekek számára, és épp ezért arra kérem az embereket, hogy legyenek felelősségteljesek és jól fontolják meg mi az, amit a közösségi média felületeken közzétesznek.” Forrás
- 11 fiatalt tartóztattak le, köztük 2 lányt, miután egy 16 éves fiút halálra késeltek az utcán Angliában Bath városában
- Már a terrorelhárítást is bevonták: mit tudunk eddig a ma reggel Angliában, Nottinghamben történt hármas gyilkosságról