6 dolog, ami teljesen máshogy alakult Angliában, mint ahogy elképzeltem

0

Korábban soha nem gondoltam, hogy el fogom hagyni a családomat azért, hogy Angliában próbáljak szerencsét. Abszolút nem volt rá szükségem. Volt két munkahelyem, nagyon jó fizetéssel és szerintem, én vagyok a világ egyik legcsaládcentrikusabb embere, ha fogalmazhatok így. Maximum, csak a külföldi nyaralások gondolata fogalmazódott meg bennem.

angliában élő magyarok

Valahogy mégis azt hozta az élet, hogy felhúztam a vándorcipőt. Hogy miért jöttem ki? Lehet, hogy hülyének fogtok nézni, de még ma sem tudom megmagyarázni. Csak erőt vett rajtam egy érzés, ami végül annyira elhatalmasodott rajtam, hogy végül keserű, könnyes búcsút vettem a családomtól, összeszedtem a cókmókomat és mire realizáltam, hogy milyen döntést hoztam, már a Londoni Gatwick repülőtéren találtam magam.

Gondolom, az járhat most a fejetekben, hogy OK, de mégis csak úgy hogy jöhettem ki az ismeretlenbe, barátok, ismerősök nélkül? Az igazság az, hogy mielőtt ide jöttem, már voltak itt ismerőseim, barátaim, akikkel felvettem a kapcsolatot. A létező összes általam hasznosnak vélt kérdést feltettem nekik, hogy valamilyen képet alkothassak magamnak arról, hogy mi is várhat itt kint engem, mire készüljek fel. Meséltek arról, hogy mennyi pénzt hozzak, milyenek itt az árak, hova jelentkezzek, ha munkát szeretnék találni stb. Ja, és óvva intettek az ismeretlen magyaroktól is, mondva, hogy ők itt a legtörtetőbbek, és hogy az anyjukat is eladnák egy forintért. A tanácsok nagyon hasznosak voltak, de nálam valahogy máshogy alakultak a dolgok, mint ahogy terveztem, többek között a magyar társaimmal is.

Szállás + az angol képmutatás

Az itt lévő hasonszőrű barátaim, ismerőseim már jó előre felkészítettek engem az itteni albérleti árakkal kapcsolatban, ami eléggé megrémített.

Azonban, szerencsémre, jó néhány évvel ezelőtt, sikerült szert tennem angol ismerősökre, akikkel egy közös program miatt évente egyszer találkoztam. A munkájukat fordítással segítettem. Bár mindig nagyon barátságosak voltak velem, én mindig úgy éreztem, hogy ez a hagyományos angol udvariasság része, de máskülönben magasról tesznek arra, hogy ki vagyok és mi van velem.

Azonban, azt kell, mondjam, hogy nagyot csalódtam, amikor végül Londonban találtam magam. Ugyanis, az egyik ilyen angol ismerősnek köszönhettem a szállásomat, amiért mindössze, havi 120 fontnyi jelképes összeget fizettem. Biztosított arról, hogy addig maradhatok nála, amíg össze nem szedem magam anyagilag. Ugyanis, bár a fizetésem otthoni viszonylatban jó volt, de egyből megváltozik a kép, ha itteni árakban gondolkodunk. Tehát, azon voltam, hogy mihamarabb találjak egy munkát.

Sikerült-e gyorsan munkát találni?

Én nem azoknak az ide érkező magyaroknak a táborát gazdagítottam, akinek már az előtt sikerült munkát találni, mielőtt kijöttek ide. A munkakeresés nem indult túl könnyen. Számos ügynökséget felkerestem, akiknél bármilyen munkát elvállaltam volna a takarítástól a konyhai kisegítésen keresztül bármit. De valahogy nem sikerült. Pedig 3 diplomám van és a barátaim szerint, az önéletrajzom is kifogástalan volt, amit ugye, jó tanácsra mindig az adott megpályázandó poszthoz igazítottam. Azt gondoltam, hogy csak én lehetek ennyire szerencsétlen. Egyszerűen, nem hittem el, hogy annyi rengeteg meghirdetett állás van a különböző hirdető oldalakon, és mégis ilyen nehéz találni valamit. Pedig nem válogattam. Próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy engem más munka vár és hamarosan meg is fogom találni, csak kitartás.

Kiábrándulva az ügynökségekből, egy vadi új önéletrajzzal kezdtem el járni az éttermeket és üzleteket, remélve, hogy így sikerül. A siker nem is váratott sokáig magára, mert angol házigazdám felhívta a figyelmemet arra, hogy egy deli épp sürgősen új eladót keres. Be is vittem az önéletrajzomat és végül, felvettek. Ezen a helyen félévig dolgoztam végül. Friss szendvicseket készítettem többedmagammal a betoppanó vevőknek. Nagyon pörgős hely volt és sok mindent tanultam az ottlétem során.

Azonban, idővel többre kezdtem vágyni, ezért folytattam a munkakeresést. Irodai meló volt a célom, amiről tudjuk, hogy nagyon nehéz megszerezni az ide érkező bevándorlóknak, és ha sikerül is, ehhez nagyon sok idő és kitartás, tanulás kell.

Nem is jött össze. Egyelőre… Viszont, sikerült egy fokkal feljebb lépnem a ranglétrán, ugyanis, felvettek egy étterembe pincérnek, ami változást hozott az életembe. Az egyik barátom dolgozott ott és szólt, hogy akkor nagyon kellett a munkaerő, mivel fel akartak készülni a nyári pörgős szezonra. Ennek a munkának köszönhettem azt, hogy lábra tudtam állni anyagilag és el tudtam költözni az angol ismerősömtől.  Ekkor kezdődött meg igazán az itteni életem. Sok jó ismerősre, barátra tettem szert.  Imádtam, hogy annyi féle kultúrájú fiatallal barátkozhatok. Megengedhettem magamnak a külföldi nyaralást is.

Mindössze negyedik hónapja dolgoztam az étteremnél, amikor egy másik barátom felhívta a figyelmemet egy álláshirdetésre, ahol egy egyesület adatbázis kezelő munkatársat keresett. Bár élveztem az éttermi munkát, úgy gondoltam, nem veszíthetek semmit, ha elküldöm az önéletrajzomat. Mivel irodai munkában volt tapasztalatom, be is küldtem a jelentkezésemet, de előtte a hirdetésükben megadott követelményekhez és elvárásokhoz igazítottam az önéletrajzomat.  Bár nem igazán voltam tisztában azzal, mit is csinál egy adatbázis kezelő, úgy gondoltam, csak elleszek egy közepes számítógépes ismerettel. Sikerült is eladnom magam az állásinterjún és a legnagyobb meglepetésemre megkaptam az állást. Még nagyobb meglepetés volt a számomra az, hogy betanítottak az adatbázisuk kezelésére.

Ez a jelentkezés nagy lecke volt a számomra. Ugyanis, azelőtt a szerint kerestem a munkákat, hogy mit tudok 100%-osan megcsinálni, és nem mertem magasabbra tenni a lécet. Megtanultam, hogy csak akkor juthat előbbre az ember, ha feszegeti a határait és kihívásokat helyez maga elé. Immáron egy éve, hogy itt dolgozok, és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert ritka kellemes, stressz-mentes, családias munkaközösségben végezhetem a munkámat.

„Nem hiszem, hogy jelentős haszonnal járhatnak az angliai kapcsolatok” — Most komolyan???!!!

De rosszul is gondoltam én ezt akkor! Bár voltak itt ismerőseim, ahogy már említettem, nem hittem, hogy segíthetnek a munkakeresésben, vagy bármiben az itt létem során. Úgy gondoltam, hogy mindent magamnak kell elérnem. Azonban, ez számos esetben máshogy alakult, lásd a szállásomat, a munkáimat. Nagyon fontos a kapcsolatépítés itt. Hiszen, sosem tudhatod, hogy a jövőben ki segíthet neked, ki adhat jó ötleteket, vagy ellenkezőleg, te kinek segíthetsz és kinek az életén változtathatsz pozitívan.

„Én biztos, hogy gyakran fogok majd találkozni az itt élő barátaimmal, ha kijövök” — Na, persze…

De naiv is voltam, amikor ezt hittem! Tudtam én hogy nagyváros London, de vidéki kislányként el sem tudtam képzelni, mennyire. Szentül hittem, hogy majd minden hétvégén találkozok a barátokkal és tök jól fogjuk érezni magunkat az angol pubokban vagy éttermekben. Hát, ez nem igazán alakult így. Borzasztóan nehéz, sajnos találkozni velük. Főleg azért, mert mindenkinek más jellegű munkája van. Amikor egyikünknek jó, a másik tuti, dolgozik akkor.

„Mindenkiben megbízhatsz, csak a magyarokban ne!” — Ugyan már!!!

Sok ismerősömtől hallottam, hogy ha kijövök ide, bármilyen vadidegen nemzetiségűben jobban megbízhatok, mint a honfitársaimban. Meg hogy legyek nagyon óvatos, mert a magyarok az anyjukat is eladnák egy penny-ért. Biztos, sokan vannak közülünk olyanok, akiket hagytak már cserben a magyar társaik, de én azért nem általánosítanék ebben a témában. Lehet, hogy jól tudom megválogatni a barátaimat, vagy csak szerencsés vagyok, de nagyon sok mindent kaptam az itteni magyaroktól. Különösen a lakótársaimtól, akikkel családként élünk együtt. Szerintem, minden nép között vannak megbízhatatlanok, szélhámosok, szociopaták, de jólelkűek és segítőkészek is. Az már a mi szerencsénken vagy emberismeretünkön múlik, hogy kikkel hoz össze a sors, kiknek dőlünk be és rajtunk múlik, hogy kiknek engedjük, hogy az életünk részei legyenek. Szerintem, ez hasonlóképpen van otthon is.

Nagyon nehéz a párkapcsolat fenntartása

Sok olyan párt tudok felsorolni a környezetemben, akiknek a kapcsolatuk megromlott, sőt, véget is ért a kiköltözésük után. Sok olyan ismerősöm is van, akiknek nagyon nehezen megy a párkeresés. Ezért, én sem reménykedtem magammal kapcsolatban. Nagyon sokáig csak a munkámra és a beilleszkedésemre összpontosítottam, de amikor elérkezettnek láttam az időt, regisztráltam egy oldalra, ahol itt élő magyar fiatalok ismerkednek egymással. Úgy tartják, hogy három a magyar igazság. Valahogy, nekem is ez a szám vált be. Ugyanis, a harmadik próbálkozásomra ismertem meg azt az embert, akivel lelkileg kiegészítjük egymást. Nagyon szerencsésnek érzem magam.

Bár tényleg nem könnyű a párkapcsolat ápolása a nagyvárosban, különösen akkor, ha egyikünk a vendéglátásban dolgozik, megértéssel, támogatással, bizalommal és szeretettel lehet jó párkapcsolatot kialakítani. De lehet, hogy csak annyira van szükség, hogy a megfelelő személlyel hozzon össze a sors.

Mindent összevetve, nagyon örülök, hogy az eddigi életem abszolút nem úgy alakult itt, ahogy terveztem.     Írta: Adrienn

A Nagy-Britanniában élő magyarokat egyesítő új facebook csoport / HuNglia Facebook Oldal
Cikk Megosztása ismerősökkel: