A Nagy-Britanniában élők lehet, hogy mégis együtt tudják majd tölteni a karácsonyt a máshol élő rokonokkal, azonban ha a terv megvalósul, ennek ára lesz, méghozzá az, hogy utána szigorúbb korlátozásokra lesz szükség, derült ki a kormány egyik szaktanácsadójának nyilatkozatából.

karácsony lockdown

Boris Johnson, brit miniszterelnök az Egyesült Királyságban ötnapos „lockdown szünet” elrendelését fontolgatja, hogy az ünnepek alatt úgy tudjon mindenki együtt lenni a szeretteivel, mintha a járvány és a miatta bevezetett intézkedések nem is lennének. Az 5 napos „amnesztia” karácsony estéjétől (december 24.) december 28-a hétfőig tartana, a jelenlegi elképzelések szerint.

De nem sokkal azután hogy ez az elképzelés kitudódott, az angliai közegészségügy arra figyelmeztetett, hogy amennyiben a kormány meghúzza ezt a lépést, az 5 napos „lazítás” minden egyes napjáért plusz öt nap szigorúbb korlátozásra lesz szükség ahhoz, hogy járvány terjedési  sebessége visszacsökkenjen. A miniszterelnök tudományos főtanácsadó-helyettese, Dame Angela McLean pedig azt mondta a téma kapcsán, hogy ha ez az 5 napos feloldás megtörténik, akkor az Egyesült Királyságnak a lehető legalacsonyabbra le kell nyomnia a fertőzési rátát mire az a hét kezdetét veszi.

A Downing Street megerősítette, hogy Mr. Johnson szándéka lehetővé tenni a családok számára, hogy az ünnepeknek legalább egy részét együtt tölthessék, de megerősítette ugyanakkor, hogy egyelőre még nem született döntés arról, hogy mennyi ideig tarthat a korlátozások enyhítése, és hogy további intézkedéseket kell-e majd bevezetni hogy a háztartások keveredhessenek.

A karácsonnyal kapcsolatos döntéseknek egyensúlyt kell teremteniük a tudósok figyelmeztetése, miszerint csökkenteni kell a Covid-19 fertőzési rátáját (R arány), mielőtt a szabályok enyhülnek, és a vállalkozások, valamint számos tory képviselő által gyakorolt nyomás (hogy az üzletek és a vendéglátás újból megnyithasson, amint Anglia kilép a lockdownból december 2-án) között. Ez pedig nem lesz egyszerű feladat.

Johnson a jövő héten tervezi bejelenteni azokat a régiónkénti korlátozásokat, amelyekkel le akarja váltani a lockdown szabályokat, de néhány tanácsadó nagyon ellenzi a korábbi háromlépcsős rendszerhez való visszatérést, azzal érvelve, hogy az októberben Anglia nagy részén használt első készültségi fok “nagyon kevés hatással volt” a vírus terjedésére. A Brit Orvostudományi Szövetség (BMA) egy keményebb többlépcsős rendszer létrehozását szorgalmazta, ahol egyértelműen meg van határozva hogy egy adott térséget mikor kell alacsonyabb vagy magasabb készültségi szint alá helyezni.

„Ha azt mondjuk a családoknak, meglehetősen normális családi karácsonyuk lehet, de ezután olyan korlátozások bevezetése jön, amelyek hatással lehetnek a megélhetésre, nem hiszem, hogy ez nagyon örömmel fogadott karácsonyi ajándék lenne. Egyensúlyra van szükség. Igen, a Covid által okozott halálesetek csökkentésére kell összpontosítanunk, de meg kell vizsgálnunk azokat az egészségügyi ártalmakat is, amelyeket a lockdown okoz, a mentális egészségtől a családon belüli erőszak fokozódásáig, a gazdaság helyzetéről nem is beszélve.” – nyilatkozta a téma kapcsán Mark Harper konzervatív képviselő.

Angela McLean megerősítette, hogy a miniszterelnök vészhelyzetekkel foglalkozó tudományos tanácsadó csoportja (Sage) már kidolgozott egy tervet az intézkedések karácsonykor történő esetleges enyhítésére, de hozzátette, hogy a miniszterek feladata lesz eldönteni, hogy pontosan mi és hogyan fog megvalósulni a gyakorlatban.   Forrás