24 órás metrósztrájk bénítja meg ma Londont - itt van minden, amit tudni kell 1

Csütörtökön szinte teljesen leáll a londoni metró, mivel a szakszervezeti tagok sztrájkolnak a munkahelyek és a nyugdíjak körül kialakult vita folyományaként. A Transport for London (TfL) közölte, hogy alternatív utazási lehetőségek rendelkezésre állnak azért, így a buszokat, az Elizabeth linet, a London Overgroundot tudják használni az emberek, de arra figyelmeztettek, hogy ezek rendkívül zsúfoltak lesznek.

24 órás metrósztrájk bénítja meg ma Londont - itt van minden, amit tudni kell 3

A sztrájk okozta közlekedési káosz várhatóan péntek délig tart majd. A Rail, Maritime and Transport (RMT) és a Unite szakszervezetek TfL-es munkatársai a több mint 600 embert érintő létszámleépítések és a munkáltatói nyugdíjjárulékok esetleges csökkentése miatt sztrájkolnak. Az RMT azt mondta, hogy arra kérte a TfL-t, hogy szüneteltesse a terveket, hogy mindkét félnek legyen ideje a megállapodás feltételeinek megtárgyalására.

Mick Lynch, az RMT főtitkára azzal vádolta a munkaadókat, hogy nem kötnek kompromisszumokat. Azt mondta: „A TfL elszalasztott egy remek lehetőséget, hogy előrelépést érjen el ezeken a tárgyalásokon, és elkerülje a csütörtöki sztrájkot. Tagjaink eltökéltek az állás- és a nyugdíj körül kialakult viták igazságos megoldásának megtalálása mellett, és folytatják a sztrájkokat, ameddig csak szükséges.”

A londoni metró dolgozói november 10-én, csütörtökön 24 órán át sztrájkolnak tehát. A metrójáratok hivatalos újraindításának ideje péntek reggel 8 óra – azonban a fennakadás várhatóan délig is eltarthat. Ez idő alatt nem vagy csak nagyon korlátozott számban közlekednek majd a járatok, és a TFL azt tanácsolta az utasoknak, hogy ne utazzanak a metrón.

London Overground

A Liverpool Street és Enfield közötti útvonalon nem közlekedik az overground. A többi szolgáltatás pedig az utolsó pillanatban is módosulhat, beleértve azt is, hogy a járatok nem állnak meg egyes állomásokon.

DLR

A DLR útvonalait módosíthatják az utolsó pillanatban, és előfordulhat, hogy a járatok nem állnak meg egyes, a metróval közös állomásokon.

Villamosok

Csökkentett járatszámmal üzemelnek majd a villamosok. A TFL arra is figyelmeztetett, hogy a szolgáltatások rendkívül zsúfoltak lehetnek.

Elizabeth line

Az Elizabeth line járatai nem közlekednek a Bond Street és Whitechapel közötti állomásokon reggel 7 óra előtt és 22:30 után. Ezen a vonalon is hatalmas tömegre lehet majd számítani.    Forrás

Megosztás