14 éves kislány zuhant ki egy panelház egyik lakásából Londonban „eddig tisztázatlan körülmények közt” 1

Meghalt egy tinédzser korú lány, miután kizuhant egy panelház egyik emeleti lakásából Kelet-Londonban. A rendőrséget hétfőn délután 5 óra körül riasztották a The Quarterdeck-hez, ami az Isle of Dogs területén, Tower Hamletsben található.

14 éves kislány zuhant ki egy panelház egyik lakásából Londonban „eddig tisztázatlan körülmények közt” 3

A rendőrök és a mentők is a helyszínre siettek, és az ott talált 14 éves lányt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Sajnos azonban a mentősök minden erőfeszítése ellenére már nem tudtak rajta segíteni. A Fővárosi Rendőrség szerdán hivatalosan is megerősítette, hogy a lány az esés következtében, nem sokkal a kórházba való megérkezése után meghalt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a lány nagy magasságból esett le, bár egyelőre nem tudni, hogy az épület hányadik emeletéről zuhant ki. A nyomozók most azon dolgoznak, hogy mielőbb feltárják a haláleset pontos előzményeit és körülményeit.

Az áldozat családját már értesítették a lány haláláról.

A rendőrség szóvivője a következőket mondta az incidens után: “December 11-én, hétfőn délután 5 órakor kihívták a rendőrséget, hogy egy 14 éves lány kizuhant a magasból a Tower Hamlets-i The Quarterdeckben.”

„A rendőrség emberei a londoni mentőszolgálat mentőseivel együtt rövid időn belül a helyszínen voltak. A lányt életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol december 12-én sajnos meghalt. A lány családját értesítették a szomorú hírről. A rendőrség szakemberei a halottkémmel együttműködve a további részletek feltárásán dolgoznak az esettel kapcsolatban.”

“A család azt kérte, hogy tartsák tiszteletben a privát szférájukat ebben a nehéz időszakban.”

Áprilisban két nő súlyosan megsérült, miután az egyik kiesett egy épületből, majd pont a másikon landolt. A rendőrséget és a mentőket délután 4 óra 50 perckor kihívták ki a londoni Wood Green-i High Roadra, és mindkét nőt kórházba szállították.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után