Egy eredetileg Manchesterből Törökországba tartó járat több mint 1300 km-rel arrébb, a céltól rettentően messze kényszerült leszállni egy „rakoncátlan utas” miatt, aki balhézni kezdett a gépen.
A SunExpress gépe tegnap este fél nyolc körül szállt fel a manchesteri repülőtérről, és a törökországi Dalamanban kellett volna leszállnia pár órával később, azonban ehelyett végül a szerbiai Belgrádban volt kénytelen landolni.
A leszállást követően rendőrök lepték el a gépet és a környékét, az utast pedig helyi idő szerint este 22 óra 30 perc körül kitessékelték a járműből. A FlightRadar24 applikáción is látható volt, amint a gép körözött Szerbiában, hogy landoljon.
A közösségi médiában megosztott felvételeken, amelyek a járaton készültek, úgy tűnt, hogy egy férfi mutogat egy másik utasra és vadul káromkodik. Úgy tűnt emellett, hogy egy nő is részt vett a veszekedésben.
A SunExpress szóvivője ezt mondta a The Sunnak: „Az április 9-én Manchesterből Dalamanba induló XQ505-ös járatunkat Belgrádba kellett átterelni egy vállalhatatlanul viselkedő utas miatt.”
„A landolás után a helyi rendőrség eltávolította az utast a repülőgépből, és az utas kiszállítása után a gép végre útnak indulhatott eredeti célja felé, Dalamanba. Az utasok és a személyzetünk biztonsága a legfontosabb a SunExpress számára minden körülmények közt.” Forrás