A bolti csirkehús 73%-a fertőzött Nagy-Britanniában 1

A friss, boltból vásárolt csirkehús csaknem négy alkalomból háromszor pozitív tesztet produkált az ún. Campylobacter fertőzést okozó baktériumra, derült ki az FSA (Food Standards Agency) legfrissebb adataiból.

Asda-Chicken_3119883k

A teszt során több, mint 4,000 egész csirkéből vett mintát ellenőriztek le, amiket különböző boltokból és áruházaktól vásároltak meg Nagy-Britanniában. Az FSA már februárban figyelmeztetett, hogy a helyzet romlott novemberhez képest, és a fertőzés terjed. Az összes fő értékesítő és viszonteladó képtelen volt megfékezni a terjedését.

A Campylobacter nevű baktérium a leggyakoribb az ételmérgezésekért felelős baktériumok közt. A Campylobacter egy enterális, azaz bélrendszeri fertőzést okozó baktérium nemzetség, mely hasmenéses megbetegedést okoz. A hasmenéses betegségeknek nagyjából egynegyedét valamelyik Campylobacter baktérium okozza. Az általa okozott hasmenés időszakosan fordul elő, nyáron és ősszel sokkal gyakoribb. Ennek oka, hogy szájon át terjedő baktériumról van szó, ami élelmiszerek közvetítésével jut be a szervezetbe, nyáron pedig gyengébbek a hűtési lehetőségek, így nagyobb az esély a fertőzésre.

A betegség tünetei és kezelése

A Campylobacter okozta betegség az egyik legrosszabbul megélt fertőzésnek számít, fő tünete a gyomor- és bélhurut, beleértve a hányást és a hasmenést is. Ezeket a szimptómákat jelentős rossz közérzet, levert állapot, hasi fájdalmak, esetenként súlyos görcsök is kísérik, a hasmenés néha véres és nyákos is lehet. Időnként magas, 39-40 fokos láz is jelentkezhet.

A fertőzés kezelése alapvetően tüneti, melynek során a betegség általában spontán gyógyul. Ekkor a betegnek nem kell feltétlenül antibiotikumot szednie, legfontosabb a folyadék- és ionpótlás. Egyszóval igyunk annyit, amenyit csak tudunk, és pótoljuk az elvesztett vitaminokat és ásványi anyagokat.

A Campylobacter jól viseli a meleget, de a főzést nem bírja. Emiatt fontos, hogy az eltett ételeket nyáron ne csak melegítsük, hanem forraljuk, főzzük. Ezek a kórokozók ugyanis 70C fölött elpusztulnak, szóval ha rendesen meg va főzve vagy sütve az étel, akkor nagy valószínűséggel nem lesz semmi bajunk.

Szó nélkül viszont nem akartunk elmenni mellette, ugyanis országos szinten csaknem 280,000 ember kap ételmérgezést emiatt a baktérium miatt évente. A kutatások azt is kimutatták, hogy a vizsgált csirkehúsok 19%-a a lehető legmagasabb mértékben tartalmazta a baktériumot.

A főbb áruházláncok közt az Asda üzletekben kapható csirkék az átlagosnál többször voltak fertőzöttek a baktériummal, míg a Tesco üzleteiben kapható csirkékben az átlagnál kevesebbszer tudták kimutatni a kórokozót.

Itt csatlakozhatsz, Facebook csoportunkhoz, ami már 6,800 fős.

Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, amivel egyből eléred oldalunkat.

Itt tekintheted meg a HuNglia kupon akcióit.

Ha tetszett a cikk, itt Like-old oldalunkat:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”200″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Forrás: http://www.bbc.co.uk/news/uk-32911228

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után