"Hazudtak nekünk a kapunál" - mindketten bukták a Ryanair-es útjukat és még 100 fontot ki is fizettettek velük pluszban

Egy brit párnak nem valami jól sült el a Ryanair-es utazásuk, miután nem fizettek előre a helyekért, és emiatt végül nem tudtak felszállni a gépre – visszatérítést pedig azóta sem kaptak.

"Hazudtak nekünk a kapunál" - mindketten bukták a Ryanair-es útjukat és még 100 fontot ki is fizettettek velük pluszban

„Megoldás” helyett megaláztatás

Scott McCormick és párja, Helena Boshwick május 1-jén repültek volna a birminghami repülőtérről Palma de Mallorcára, hogy részt vegyenek egy egyhetes nyaraláson és edzői programon. A pár úgy döntött, nem fizetnek extra összeget az  ülőhelyekért – hiszen egy rövid, kétórás útról volt szó, és nem zavarta őket, ha nem egymás mellé kerülnek.

A beszállásnál azonban kellemetlen fordulatot vett az utazás: hiába voltak az elsők a sorban, a Ryanair egyik munkatársa félrehívta őket. Míg a többi utas felszállt, nekik azt mondták, csak egyetlen szabad hely maradt, így egyikük nem utazhat.

„Nem fizettek az ülőhelyért” – ez volt a magyarázat

Scott szerint a munkatársak azzal indokolták a döntést, hogy nem fizettek az ülőhelyért, így kerültek a lista „végére”. A pár ezt nehezményezte, és állításuk szerint azt az ígéretet kapták, hogy mindkét jegy árát visszatérítik, ha együtt utaznak a következő járattal.

Ám a jegypénztárnál már más válasszál várták őket: csak az egyik jegyet térítették volna vissza, a másikat „lekésett járatként” könyvelték el, így azért ismét fizetniük kellett – plusz 100 fontot.

A Ryanair szerint nem történt túlértékesítés

A Ryanair hivatalos közlése szerint nem volt túlfoglalás. A járat eredetileg egy 197 férőhelyes Boeing 737-8200-assal indult volna, ám „üzemeltetési okokból” kisebb gépre, egy 189 férőhelyes 737-800-asra cserélték, így néhány utas számára egyszerűen nem jutott hely.

A társaság szerint Helena nem lett elutasítva, önként döntött úgy, hogy nem száll fel, amikor kiderült, hogy csak egyikük utazhatna. A Ryanair szerint ez „lekésett indulásnak” minősül, és ilyenkor 100 fontos pótdíjat kell fizetni az új járatra való átfoglalásért.

Scott: „Hazudtak nekünk a kapunál”

Scott szerint azonban őket becsapták:

„A kapunál azt mondták, mindkét jegy árát visszatérítik, ha várunk a következő járatra. A pénztárnál viszont azt mondták, csak egyet, a másikra meg fizetnünk kellett újra. A végén több mint négy órát várakoztunk, és plusz 100 fontot fizettünk – és azóta sincs nyoma semmilyen visszatérítésnek.”

Ryanair: csak költségtérítés járna, ha benyújtja

A légitársaság állítja, Scott e-mailben értesítést kapott, hogy jogosult „észszerűen igazolt költségek megtérítésére”, de eddig nem nyújtott be számlákat vagy kérelmet.

A Ryanair szóvivője így nyilatkozott:

„Az utas nem kérte vissza költségeit, és az új járatra való átfoglalás megtörtént. Ezért nem jár további visszatérítés. Nem volt szó túlfoglalásról, csupán kisebb repülőgép bevetésére volt szükség.”

Scott McCormick szerint a Ryanair munkatársai részéről teljes empátiahiány mutatkozott, és ez az élmény mély nyomot hagyott benne:

„Nemcsak hogy elrontották az utazásunkat, de közben becsaptak, és senkit nem érdekelt, hogyan érezzük magunkat. Ez volt az utolsó, hogy ezzel a társasággal repültünk.”  Forrás