Ideiglenesen bezárták a Stratford-i Westfield bejáratát, elblokkolva a kijutni szándékozók útját tegnap délután egy fiatalokból álló csoport zavargása miatt. A rendőröknek egy nagyobb csapat fiatalt kellett szétoszlatnia, amit a vásárlók a zárt kapuk mögül nézhettek végig.
A rendőrséget 15:20 körül hívták ki a helyszínre, akiket aprópénzzel és egyéb dolgokkal dobáltak meg egy nagyobb csoport tagjai, mialatt megpróbálták az irányításuk alá vonni a helyzetet. Jules Mattsson londoni újságíró szintén bent ragadt egy rövid időre a bevásárlóközpontban, mialatt a rendőrség a csoporttal hadakozott.
Az újságíró a következőket mondta az eset kapcsán: „A kijárat felé sétáltunk éppen, amikor a biztonságiak az ajtók felé rohantak, és bezárták azokat, benntartva minket, mialatt egy nagy csoport és néhány rendőr kirohant. Amikor kiengedtek minket, a csapat fel-alá rohangált a biztonságiakkal és a rendőrökkel keveredve az épület előtt mindenhol. Aztán a hídon volt a tetőpontja az eseménynek, amikor lökdösődtek és tolakodtak, de nagyon hamar szétoszlatták őket, és két fickót meg is bilincseltek.”
A Westfield bevásárlóközpont szóvivője tagadta, hogy a vásárlókra rázárták volna az épületet, de azt mondta, az tény, hogy a híd mellett kapukat lezárták egy rövid időre.
A városi rendőrség szóvivője elmondta, hogy „ki kellett hívni a rendőrséget a Stratford-i Westfieldhez, miután jelentették, hogy egy nagyszámú, főleg fiatalokból álló csoport antiszociálisan viselkedett és zavargást okozott. Amikor megjelentek a rendőrök, aprópénzt és egyéb dolgokat dobáltak rájuk.”
„Négy fiatalt letartóztattak zendülés miatt, amivel megszegték a közrendre vonatkozó törvényt. Őket az egyik Kelet-Londoni rendőrségre szállították, ahol letartóztatásban maradnak.”
A csoport nagy része tegnap este 19.15-re elhagyta a helyszínt, de a rendőrség továbbra is az ellenőrzése alatt tartja a környéket. Forrás: www.standard.co.uk
[fblike]
- Így értesülhetsz friss híreinkről azonnal
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (16,700fő)
- Itt kedvezményes kuponokat találsz angliai magyaroknak
- Próbáld ki az új Hunglia keresőt