Verekedés tört ki a Ryanair egyik angliai járatán – rendőröket kellett hívni, az egyik nőnek még az orra vére is eleredt, akkorát kapott

Egy hangosan ordibáló nőt lehet látni az egyik angliai Ryanair járaton készült videón, akinek véres az orra, ugyanis verekedés tört ki a repülő fedélzetén.

Verekedés tört ki a Ryanair egyik angliai járatán – rendőröket kellett hívni, az egyik nőnek még az orra vére is eleredt, akkorát kapott

Az esetről a hétfői, Bristolból Tenerifébe tartó járaton készült egyik videón két nő látható a repülőgép padlóján. A háttérben a többi utas sikoltozása és kiabálása hallatszik a kialakult meglehetősen nagy káoszban.

A videó elején a vérző orrú nő feláll, és azt kiabálja, hogy „haver, ő és ő voltak”, és elfelé mutat a gép egyik vége felé. Nagyon feszültnek és ingerültnek tűnik, de az nem látható a felvételen, hogy kire mutat.

Verekedés tört ki a Ryanair egyik angliai járatán – rendőröket kellett hívni, az egyik nőnek még az orra vére is eleredt, akkorát kapott

A nő ezek után azt kiáltja, hogy „nem, nézd meg”, és a véres orrára mutat. Ekkor egy másik nő hallatszik a háttérben, aki annyit fűz hozzá: „Nem én tettem”.

Amire a véres orrú nő ismét ugyanabba az irányba mutat, mint előzőleg, és azt mondja, hogy „ő tette”, amire a válasz annyi, hogy „mert kövér köcsögnek nevezted”. Aztán azt mondja: „hol van a telefonom, nem, valahol a földön kell lennie”, és a felvétel valahol itt ér véget.

Verekedés tört ki a Ryanair egyik angliai járatán – rendőröket kellett hívni, az egyik nőnek még az orra vére is eleredt, akkorát kapott

A Ryanair az incidens kapcsán megerősítette, hogy a rendőrséget hívtak az incidenshez, miután a járat leszállt Tenerifén.

A légitársaság szóvivője a következőket mondta: „A Bristolból Tenerifébe tartó járat személyzete (november 27.) rendőri segítséget kért, amikor egy utas elég nagy zavart okozott a repülőút során a viselkedésével. A repülőgépet a helyi rendőrség fogadta a tenerifei repülőtérre való megérkezéskor, és ezt az utast eltávolították a gép fedélzetéről. Ez mostantól a helyi rendőrség dolga.”

Nem ez az első eset, hogy verekedés volt a Ryanair járatain, az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul elő ilyesmi a fapados légitársaság gépein.   Forrás