Kettős gyilkossággal vádolták meg a feltételezett elkövetőt, aki minden bizonnyal felelősségre vonható a 34 éves magyar lány és egy másik nő életének kioltásáért. A két holttestet még tavaly találták meg egy kelet-londoni lakásban, egy fagyasztószekrénybe préselve.
A 35 éves Zahid Younis-t vádolják a két nő, név szerint a 34 éves Szűcs Henriett és a 38 éves Mihrican Mustafa megölésével. A holttesteket a rendőrség találta meg egy fagyasztóban egymásra helyezve, egy nagy fagyasztószekrénybe elrejtve, Canning Town területén egy lakásban a Vandome Close-on.
Younis ellen már korábban vádat emeltek a két holttest elrejtése miatt, illetve a törvény szerint az elhunytaknak járó tisztességes temetés jogának megtagadása miatt is. A gyilkosságok kapcsán a bíróságon először majd február 14-én kell megjelennie.
Az elhunyt Mustafa három gyerekes anyuka volt, és 2018-ban tűnt el, míg a magyar származású Henriett 2016-ban tűnt el, illetve azóta nem lépett kapcsolatba semmilyen ismerősével a rendőrség tudomása szerint. A rendőrség úgy tudja, hogy Henriatt már évek óta Angliában élt, csak nem volt állandó lakcíme, ahova be lett volna jelentve.
További részleteket a tavaly megtalált két lány kapcsán egy korrábbi cikkünkben, itt olvashattok. Forrás