Újítás jön a Ryanairnél a vakcinaútlevelek miatt 1

A közismert fapados légitársaság egy új módosítást vezet be a mobilappján belül, melynek segítségével az utasok a PCR-tesztjeik eredményét, az oltási igazolást vagy bármi egyéb, a járvánnyal kapcsolatos dokumentumot fel tudnak majd tölteni, amelyekre az Európán belüli utazáskor szükség lehet.

Újítás jön a Ryanairnél a vakcinaútlevelek miatt 3

A Ryanair az egyik legutóbbi közleményében azt írta, hogy az oltási programok miatt a nyári hónapokra várhatóan újra fellendül majd a forgalom, és ők ezzel az újítással szeretnék zökkenőmentessé tenni az utazást mindenki számára.

A légitársaság úgy gondolja, hogy az oltással együtt júniustól fokozatosan megszűnik majd a karanténkötelezettség, addig pedig fontos, hogy a mobilalkalmazáson belül minden fontos adatot egy helyen el tudjanak majd érni az utasok. Így sokkal gyorsabban és kényelmesebben keresztül tudnak majd haladni az emberek az ellenőrzési pontokon.

Mivel az uniós országokban még nincs egységes vakcinaútlevél, és nem is biztos, hogy nyárig lesz, a Ryanair úgy döntött, hogy nem vár, hanem inkább bevezeti az újítást.

Az egyelőre teszt fázisban lévő IATA Travel Pass is egy hasonló megoldást kínál, amelyről Alexandre de Juniac, a szervezet vezetője a héten tartott videokonferencián azt nyilatkozta: „nem vakcinaútlevélként kell tekinteni rá, hanem olyan alkalmazásként, amely együtt kezeli a járvánnyal kapcsolatos, utast érintő dokumentumokat”.

Az EU tagállamok vezetői korábban már megegyeztek abban, hogy közös vakcinaútlevelet dolgoznak ki, amiről kiszivárgott egy jogszabálytervezet is. Olyan rendszer bevezetésén dolgoznak, amelyben az országok kölcsönösen elfogadják a másik fél által kiállított dokumentumot, legyen szó akár oltási igazolásról, akár PCR-teszteredményről. Állítólag az EU egészségügyi hatósága által jóváhagyott termékek mellett egyes sürgősségi eljárás révén engedélyezett oltóanyagokat is elfogadnak majd, így a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V vakcinákat is.       Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után