Új funkció a Facebookon Nagy-Britanniában: mostantól pénzt is utalhatunk messengeren 1

Mostantól a Facebook messenger segítségével pénzt is tudunk utalni az ismerőseinknek Nagy-Britanniában.

Új funkció a Facebookon Nagy-Britanniában: mostantól pénzt is utalhatunk messengeren 3

A hétfői napon a közösségi oldal bejelentette, hogy bemutat egy új rendszert a szigetországban, aminek segítségével közvetlenül tudunk pénzt utalni elektronikus úton az ismerőseinknek. A Messenger „app” segítségével lehetőségünk erre az új szolgáltatásra, méghozzá Európában elsőként.

Ez a szolgáltatás Amerikában 2015 óta már létezik, de eddig az USA-n kívül még nem aktiválták, és az utalásokat is eddig kizárólag dollárban lehetett lebonyolítani.

„A szolgáltatással kapcsolatban végzett elemzéseink azt mutatják, hogy a leggyakoribb indok arra, hogy miért küldenek az emberek pénzt egymásnak messengeren, az ünnepi alkalmak, bulik és egyéb szociális tevékenységek. Ezek a hétköznapi események azok, ahol egy kicsit igyekszünk megkönnyíteni az emberek dolgát. Az USA-ban azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb ember 50 dollárnál kisebb összegek utalására használja a szolgáltatásunkat.” – nyilatkozta David Marcus a Facebook egyik divíziójának elnökhelyettese.

Maga az említett szolgáltatás a mostani hetek során kerül az egész országban aktiválásra, ezért előfordulhat, hogy ebben a pillanatban még nem működik minden felhasználó telefonján. (Az ikon már látható, ha a cset ablakban alul a kis plusz jelre kattintunk. Egy payments ikont kell keresni. Bizonyára lesz akinél még nem használható de hamarosan mindenkinek működni fog.)

A használata egyszerű. Csak rá kell kattintanunk a payments ikonra, majd beírni a kártya adatainkat és az összeget, amit küldeni szeretnénk. Az összeget fogadó személynek szintén meg kell adnia az adatait (természetesen csak az első alkalommal), hogy a tranzakció sikeres legyen.

A cég az utalásokért nem számol fel extra költséget.

A Facebook virtuális segédje „M” szintén igyekszik majd automatikusan felkínálni a fizetési lehetőséget, ha  például egy olyan üzenetet kapunk, hogy „még jössz nekem £16-tal a hamburgerért”. Ilyen esetben automatikusan értelmezni fogja a helyzetet és felkínálja majd az összeg kifizetésének lehetőségét.

A Facebook az aggódóknak azt üzente, hogy a rendszer egy a bankokéhoz hasonló színvonalú biztonsági rendszert használ, hogy a pénzünkre és az adatainkra vigyázzon az utalásaink során. A világméretű cég ezzel olyan másik szolgáltatók versenytársává válik, mint például a Pay Pal, vagy a Monzo.        Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után