Philip Hammond brit pénzügyminiszter hamarosan közzéteszi, milyen lesz az új 50p-s érme Nagy-Britanniában, ami a Brexittel kapcsolatos témájú lesz. Mindenki, aki a maradásra szavazott, kicsit úgy éli meg, mint egy újabb pofon a kormánytól, ráadásul máris hatalmas paródiát kezdtek csinálni az egészből.
Egyes nem hivatalos források azt állítják, hogy már tudják mi lesz az érme hátulján. Állítólag a „Friendship With All Nations” vagyis barátság minden állammal felirat lesz rajta olvasható, és a következő év márciusának végétől kerül majd forgalomba.
Logikusnak tűnik, hogy az érme hátuljába gravírozott szövegnek, valamiféle pozitív tartalma kell, hogy legyen az emberek számára, de ez sokak számára kissé passzív agresszív dolognak jön le.
Úgy tűnik a kormánynak nem elég, hogy megtörténik a kilépés, valami kézzelfogható dologgal is örökre be akarják ezt vésni az emberek tudatába. Azonban az igazat megvallva, az ország felének, illetve amennyiben lehet hinni a statisztikáknak meg több mint egy millió aláírásnak, több, mint a felének ez nem egy pozitív mérföldkövet jelző dolog.
Annyira nem, hogy többen vannak akik nem örülnek, sőt poént csinálnak az egészből, mint akik komolyan jó ötletnek tartják az új Brexites érme gondolatát.
A közösségi oldalakon futótűzként terjed a hír, és viccesebbnél viccesebb kommentek, és szarkasztikus beszólások lepik el a témával kapcsolatos bejegyzéseket.
„A brit kormány hamarosan nyilvánosságra hozza az új 50p-s érmét. Mire használhatjuk, már csak 3p-t fog érni és az lesz ráírva, hogy kapjátok be maradáspártiak, vagy hogy ne mondogassátok már többet, hogy egy busz vert át bennünket.” – Ron.
„Íme egy titkos forrásból származó fotó, az új 50p-s érméről.”
„Pont amikor már azt gondoltuk, hogy a Brexit nem tudja többféle módon beégetni a briteket, a kormány csak talált még egyet.” – Nick.
„Miközben a Brexit körüli káosz és kínlódás tovább folyik, az életünk kezd egy véget nem érő Black Mirror epizódra hasonlítani.” Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra Forrás