Új adót akarnak bevezetni Angliában a “mi érdekünkben”

0

A parlamenti képviselők is támogatják az új adó bevezetésének ötletét, amely a cukros italokat terhelné, és a gyerekkori elhízás megakadályozásának céljából léptetnék életbe.

offset_281133

A brit parlament alsóházában az egészségügyi bizottság azt nyilatkozta, hogy most már bizonyítani is tudják, hogy az adó bevezetése csökkentené a cukros üdítők fogyasztásának mennyiségét az országban. A javaslat szerint, amit a miniszterek idáig nem támogattak, az üdítők mellett az italokat reklámozó cégek reklámtevékenységébe is be kellene avatkozni.

A legtöbbek szerint (beleértve természetesen a nagy élelmiszeripari vállalatokat is) ez azonban a vásárlókkal szemben nem lenne igazságos. Mint tudjuk, ilyenkor a nemzetközi cégek egy egyszerű mozdulattal megemelik az áraikat, és a fogyasztónak passzolják tovább a plusz terhet. Egyfelől ez tényleg nem igazságos, másfelől azonban ha jelentősen drágulnának az innivalók, mármint a cukros löttyök, akkor feltehetően tényleg kevesebbet vennénk belőlük. A fiatalkori elhízás komoly probléma világszerte, mivel sok későbbi betegség kialakulásában szerepet játszhat, és jelenleg Angliában minden ötödik gyerek már az általános iskola megkezdésekor túlsúlyos.

Ugyanakkor, ha már az édes üdítők ára felmegy, lehet nem lenne hülyeség az egészségesebb termékek árát megpróbálni csökkenteni, hogy több kedvünk legyen megvenni azokat, az előzőek helyett. A konzervatív kormány a jövő év elején fogja nyilvánosságra hozni az elhízás elleni stratégiáját a következő évekre.



Abban mindenki egyetért a parlamenten belül és kívül is, hogy pusztán egyetlen intézkedés nem elegendő a probléma teljes megoldásához, azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy egy lehetséges új adó gondolatát nem lehet tovább figyelmen kívül hagyni. Jó példa erre Mexikó, ahol egy 10%-os adót vezettek be a cukros üdítőkre, és a fogyasztás 6%-al csökkent ennek következtében.

Érdekességként itt egy grafikon, hogy a különböző korosztályok milyen forrásból jutnak hozzá az extra cukorhoz:

_86950016_sugar_sources

Az új adó bevezetése mellett az alábbi javaslatok merültek fel a kormány részéről:

  • Az egészségtelen élelmiszerek akcióinak korlátozása.
  • A cukros üdítők reklámozásának korlátozása, beleértve a rajzfilmfigurákat is, akik sokszor promótálnak egészségtelen dolgokat manapság.
  • A cukros löttyök reklámozásának beszüntetése a nappali órákban (csak este 21:00 után lehetne ilyen reklámokat látni).
  • Átláthatóbb jelzés a termékeken, hogy mennyi cukrot tartalmaznak teáskanálban mérve.
  • A nagyvállalatok jogszabályokkal való kényszerítése, hogy csökkentsék a termékekbe rakott cukor mennyiségét (ahogy ez megtörtént a sóval is).

A szakemberek szerint a napi kalóriafogyasztásunknak maximum 5%-a kellene, hogy cukorból származzon. Ez nagyjából 25 g (6-7 teáskanálnyi) egy felnőtt ember esetében. Viszonyításképpen, egy dobozos (0.33-as) üdítőben kb. 9 teáskanálnyi cukor van. A 11-18 évesek napi kalóriabevitelének átlagosan 15%-a származik cukorból, ami a javasolt mennyiség 3-szorosa. Itt elolvashatjátok, mi történik bennünk, amikor megiszunk egy dobozos CocaCola-t. A jelek szerint a kormány elszánt, és mindent megtesznek a fiatal generáció elhízásának megfékezésében.   Forrás: http://www.bbc.co.uk/

  • Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (13,000fő), és hivatalos oldalunkhoz (16,700fő).
  • Próbáld ki új szolgáltatásunkat, a Hunglia keresőt.
  • Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, hogy közvetlenül elérd oldalunkat.
  • Ha van egy érdekes, hasznos, tanulságos angliai magyar sztorid, küldd el: info@hunliaonline.com

Facebook csoportunk / Facebook Oldalunk / Kövess minket lent a csengőre kattintva
Cikk Megosztása: