Tömegesen zárhatnak be az iskolák Angliában a sztrájkok miatt 1

A sztrájkok miatt a legtöbb állami iskolát bezárhatják Angliában és Walesben a következő két hónap során akár hosszabb időre is, ha a tanárok ezen a héten megszavazzák a tömeges munkabeszüntetést.

Tömegesen zárhatnak be az iskolák Angliában a sztrájkok miatt 3

A Nemzeti Oktatási Szakszervezet (NEU) elutasította az 5 százalékos fizetésemelési ajánlatot, és várhatóan január 16-án nyilvánosságra hozza a sztrájkszavazás eredményét. Az értesülések szerint az NEU több egész napos akciót tervez február elejétől március közepéig.

Két másik tanári szakszervezet is szavaz ezen a héten, de az NEU főtitkára, Kevin Courtney szerint az eredmény valószínűleg elég kevésen fog múlni. „Úgy gondolom, hogy át fogjuk lépni a küszöböt, de van valamennyi esély arra is, hogy nem fogjuk átlépni” – mondta a The Observernek.

Ha a szavazás eredményes lesz, Courtney azt mondta: „Angliában és Walesben minden iskolában sztrájkra fogjuk hívni a tagokat és ennek következtében sokat be kell majd zárni.” A szakszervezet tisztában van azzal, hogy meg kell próbálnia nem feldühíteni a szülőket, de a legtöbben megértik a tanárok viselkedését jelen körülmények közt, tette hozzá.

„Úgy gondolom, hogy a szülők kezdik egyre jobban átérezni azt a mindennapi helyzetet az iskolákban, amikor például a gyermekük matektanáráról kiderül, hogy talán soha nem szerzett matematikai szakképzettséget, vagy hogy folyamatosan olyan gyorsan cserélődnek a tanárok, hogy az már elképesztő sok zavart okoz.” – magyarázta Mr. Courtney.

A NEU 12 százalékos béremelést követel, és azt állítja, hogy 450 000 olyan tagja van, aki 2010 óta elvesztette fizetésének mintegy 25%-át az infláció miatt. Gillian Keegan oktatási miniszter azt mondta, reméli, hogy a kormány által javasolt sztrájkellenes törvényt nem fogják kiterjeszteni az iskolákra is.

Azt mondta a The Sunday Timesnak: “Határozottan nem próbálunk negatív főhős szerepbe kerülni ebben a szituációban…”

Eközben a skóciai tanárok már ezen a héten megkezdik a tervezett munkabeszüntetést az iskolákban, és úgy tűnik elég nagy rá tehát az esély, hogy erre hamarosan Angliában is sor fog kerülni.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után