Egy bankautomatánál valamiféle hiba folytán az a szokatlanul kellemes helyzet állt elő, hogy az ügyfelek által kivenni szándékozott összeg dupláját kezdte el kiadni mindenkinek.
Emberek tucatjai rohantak a NatWest automatához a kelet-londoni East Hamben, miután híre ment az ATM bankautomata meghibásodásának. A helyszínen készült felvételeket többen is megosztották az interneten.
Az automatánál egy meglehetősen egyedi meghibásodás történt a bank szóvivője szerint, ami azt jelentette, hogy „a szóban forgó ATM több tranzakció esetében is több készpénzt adott ki a kért összegnél”. Nem olyan sokkal később közölték, hogy az ATM-et megjavították, és az ügyfelek (mindenki legnagyobb szomorúságára) már újra a szokásos módon használhatják azt.
Alig több mint egy hónapja a NatWest ügyfelei közül többen is azt mondták, hogy egy a készpénzbefizető automatáival kapcsolatos probléma miatt attól tartanak, hogy extra díjat kell befizetniük, miután a közelmúltban a számlájukon elhelyezett készpénz egyszerűen nem jelenik meg a számlaegyenlegükön.
Augusztusban a Bank of Ireland egy másik technikai hibája folytán az emberek pénzt vehettek fel annak ellenére, hogy a számlájukon kevés vagy semennyi pénz nem volt. Hatalmas sorok alakultak ki számos pénzautomatánál az Ír Köztársaságban, miután a hiba híre elterjedt. Később a közösségi médiában sokan tettek közzé képeket, amelyeken látható, hogy az ATM-ekhez rendőröket küldtek ki, nehogy elfajuljon a helyzet.
A tegnap esti incidens azonban mára, mint kiderült, már megoldódott – közölte a bank. Az X-en (korábban Twitteren) megosztott felvételeken vásárlók egész tömege látható a megbolondult bankautomata körül, Kelet-Londonban.
A jelen levők közül többen is megerősítették, és voltak akik a közösségi oldalukra is kiírták, hogy a bankautomata kétszer annyit ad ki, mint amennyit fel akarunk venni.
Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy az ügyfelekkel akiknek sikerült dupla összeget levenniük, utólag ki lesz-e az fizettetve vagy extra költség nélkül kaparinthatják meg a pénzt, és egyszerűen csak jókor voltak jó helyen…
A NatWest szóvivője ezt mondta: „Egy egyszeri manuális meghibásodás miatt egy ATM több tranzakció esetében is több készpénzt adott ki a kért összegnél. Ezt azóta kijavították, és az ügyfelek újra a szokásos módon használhatják ezt az ATM-et.” Forrás