A Heathrow repteréről induló járaton utasok tucatjai és a légi utaskísérők is megsérültek, amikor a gépet hatalmas légörvény kezdte dobálni, derült ki a gépen utazók elbeszéléseiből.

CkLj_EsUUAA8sYV

A gépen készült fotók is arról árulkodnak, hogy igen veszélyes szituáció lehetet. A Malaysia Airlines MH1-es járatán összesen 378 utas utazott, amikor a szokatlanul erős légörvénybe kerültek. Szerencsére súlyos sérülés nem történt, de a gép utasterében keletkezett állapotok egy háborús övezetre emlékeztetnek.

A légitársaság nyilatkozata szerint néhány utas szenvedett csak apróbb sérüléseket, azonban a gépen lévő utasok közül többen is kiírták közösségi oldalaikra, hogy kórházba kellett menniük a Kuala Lumpur-ban való földet érést követően.

malaysia3

Az interneten az utasok által közzétett képeken jól látható mekkora felfordulás maradt a gépet alaposan megrángató turbulencia után. Üvegek, szemét a földön, az egyik széknek a karfája is letört, ételmaradék mindenhol, de még a plafonon is, a troli is felborult, amin az ételeket szokták kínálgatni, de még egy-két fejfölötti csomagtartó ajtó is kitört…

Az egyik utas nem győzött hálát adni a pilótának, istennek és mindenkinek, hogy megúszták az esetet, és azt is leírta, hogy a leszállást követően az Ampang-i kórházban kellett őt ápolni.

malaysia2

„Én voltam az egyik utas a gépen és meg kell mondjam a pilóta kiváló munkát végzett és mindent megtett hogy épségben hazaérjünk. Egy pár pillanatig gyakorlatilag zuhantunk szabadeséssel. Az édesapám, aki a WC-nél volt, fejjel nekirepült a plafonnak.” – mesélte egy másik utas, aki családi kirándulásról tartott hazafelé Londonból.

CkLj_EuUgAEnCB4

„Nagyon váratlan és ijesztő pillanatok voltak azok. Gyerekek is utaztak a gépen, akik közül a legtöbben aludtak, amikor az eset történt, de a nagy riadalomra mindenki felébredt és többen sírni kezdtek. Nekem kificamodott a bokám, amikor a légörvény elkezdte dobálni a gépet. Vagy 10 másodpercig zuhantunk folyamatosan és amikor vége lett, egy rövid időre elvesztettem az eszméletem.” – számolt be az esetről egy másik utas.

malaysia1

Szerencsére azonban minden izgalmat leszámítva a gép egyben és késés nélkül érkezett meg a célállomásra június 5-én vasárnap. A légitársaság elnézést kért az utasoktól az incidens miatt, de az igazat megvallva nem igazán tehettek róla. Lényeg a lényeg, reméljük nekünk sosem kell ilyet átélnünk a repülőn való utazás közben.      Forrás: http://www.standard.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára