Egy nemrégiben elvégzett nagyszabású felmérés drámai fordulatot mutatott a Brexitet támogatók és ellenzők számának alakulásában. A tanulmány szerint 2.6 millió ember szavazna ma az EU-ban maradásra azok közül, akik 2016-ban a népszavazás idején még a kilépést támogatták.
Ha ez az elképesztőn sok szavazat annak idején a népszavazáskor a maradásra ment volna, akkor ma nem lenne ez a hatalmas felfordulás a Brexit miatt, ami már két éve tart, ugyanis a végeredmény akkor sima győzelem lett volna a maradáspártiaknak.
Ez a friss adat szintén felhasználható információ és érv lesz majd azzal kapcsolatban, hogy kell-e egy második népszavazást tartani a Brexit megállapodás végeredményéről. Emberek milliói bizonytalanodtak el ugyanis az utóbbi hónapok folyamán, hogy jól döntöttek-e amikor a kilépésre szavaztak, tekintve, hogy most egyre inkább úgy néz ki, hogy a britek egyezség nélkül esnek majd ki az EU-ból.
Az elemzések arra is rámutattak, hogy a magukat meggondoló szavazók túlnyomó többsége munkáspárti szimpatizáns, ami a párt jelenlegi vezetőjén, Jeremy Corbyn-on tovább fogja növelni a már így is igen nagy nyomást.
Az elemzést két YouGov kérdőív alapján készítették el, amire több, mint 15000 ember válaszolt, vagyis igen nagy mintavételről beszélhetünk. A közvéleménykutatás végeredményéből levont konklúzió, hogy durván 2.6 millió ember, aki két éve a kilépésre szavazott, szavazna ma a maradásra. Ezzel szemben az egész szavazóképes lakosságra vetítve 970 000 ember gondolta meg magát, aki annak idején a maradásra szavazott. Ez azt jelenti, hogy nettó 1.6 millió emberrel több szavazna ma a maradásra.
2016-ban, a népszavazáskor 1.3 millióval többen szavaztak a kilépésre, vagyis ha most újra szavazhatna mindenki, nagyobb lenne a különbség a maradáspártiak javára, mint annó két éve a kilépéspártiakéra.
A megkérdezettek 48%-a mondta, hogy a megállapodás nélküli kilépés rossz lesz az országnak, míg ezzel szemben mindössze 13% gondolja, hogy jót tesz majd. 21% volt, aki úgy gondolja, hogy nem változtat a kilépés semmin. Másik érdekes adat a felmérésből, hogy a kilépéssel kapcsolatban magukat meggondolók 66%-a nő volt.
„Ezek az új adatok bizonyítják, hogy Nagy-Britannia egyre inkább meggondolja magát a kilépést illetően, és a munkáspártra szavazók ezen változás éllovasai. A nép azt akarja, hogy végre vége legyen a megszorításoknak, és egyre többen látják úgy, hogy a kilépés tovább rontaná a mostani helyzetet, leginkább sújtva az egészségügyet és más közszolgáltatásokat. Ha Jeremy Corbyn miniszterelnök szeretne lenni, és helyre tenni ezeket a dolgokat az országban, akkor ahhoz hogy megnyerje a szavazók támogatását, el kell érnie, hogy legyen egy második népszavazás a Brexit tárgyalások végeredményéről.” – nyilatkozta Owen Smith, munkáspárti képviselő.
Theresa May egyre nagyobb pácban van, és egyre több irányból érik támadások, főleg a Chequersi Brexit tervezete óta, amit saját párttársai is széles körben kritizáltak. A széthúzás a kormányon belül így egyre nagyobb, a kilépés határideje pedig egyre csak közeledik. Az idő fogytával pedig egyre nagyobb a feszültség a parlamenten belül és kívül is egyaránt. Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra Forrás