Felgyújtottak egy fiatal srácot "poénból", miközben a WC-n ült a munkahelyén Angliában 1

Felgyújtottak egy fiatal srácot a munkahelyén, Bristolban, miközben ő gyanútlanul a WC-n ült. A súlyos „baleset” csak egy ártalmatlan hülye poénnak indult, derült ki a bíróságon.

Felgyújtottak egy fiatal srácot "poénból", miközben a WC-n ült a munkahelyén Angliában 3

A 22 éves John McCarthy, az elbeszélések alapján fékfolyadékot öntött be az ajtó alatt az épp WC-ző Harry Hayward-hoz. A szerelő gyakornok lábához becsurgatott folyadékot ezután McCarthy egy öngyújtóval kívülről begyújtotta, ami egy hirtelen nagy lángcsóvát idézett elő odabent.

Harry, aki egyébként már kisgyerekes apuka, az „ártalmatlan tréfa miatt” igen komoly sérüléseket szenvedett, ugyanis testének 14%-a megégett. Azonnal kórházba szállították az esetet követően, és egy teljes hétig bent is kellett maradnia.

Mind a két férfi a Petit Forestier nevű autókölcsönzőnél dolgozott Avonmouth területén, Bristolban, Angliában. McCarthy utólag azt is elmesélte, hogy általában sprét használnak az ilyesfajta szívatásokhoz, és úgy gyújtják be az éghető folyadékot, és az elől el szoktak ugrani az emberek.

McCarthy azonban úgy gondolta, hogy kivételesen más módszert alkalmaz, tekintve, hogy „áldozata” a zárt ajtó mögött volt, és egy ilyen folyadékkal teli palackot félbevágott, és így öntötte be Harry-hez annak tartalmát.

Felgyújtottak egy fiatal srácot "poénból", miközben a WC-n ült a munkahelyén Angliában 4
az elkövető McCarthy

Utólag elismerte, hogy fogalma sem volt róla, hogy ezzel ilyen komoly sérüléseket okoz Mr. Hayward-nak. A hatalmas tűzgolyó, ami a WC-ben keletkezett, begyújtotta Harry ruháját, és a fiatal férfi csúnyán megégett a kezein, a lábain és a nyakán is.

„Mr. Hayward ekkor rájött, hogy nagy a baj. Az overálja lángolt, és hirtelen szörnyű fájdalom hasított a karjaiba és a lábaiba. Kiugrott a WC-ből, és ekkor meglátta a vádlottat, akit teljesen lesokkolt az égő munkatársa látványa, és csak azt kiáltozta, hogy bocsánat.” – mondta az ügyész a tárgyaláson.

Látva a bajban levő társát, McCarthy azonnal a segítségére sietett a lángok eloltásában, és azt mondta Mr. Hayward-nak: „Bocsánat, nem így akartam.”

Az áldozatot azonnal a közeli sürgősségire szállították, ahol egy hétig még folyamatos ellátásra szorult, azonban az orvosok elmondása szerint poszttraumatikus stressztől szenved még mindig.

Az eset után McCarthy -t kirúgták a cégtől, Mr. Hayward pedig valamivel később visszaállt dolgozni, azonban se a fékfolyadék, sem pedig a WC közelébe sem mer menni, ahol az incidens történt.

A védelem arra hivatkozott a tárgyaláson, hogy a balesetet okozó McCarthy még fiatal és éretlen, és a büntetés kiszabásánál ezt is figyelembe kell venni. „Ez itt egy fiatal férfi, aki tanult a hibájából, és teljesen valószínűtlen, hogy a jövőben újra ilyesmit cselekedne.”

A 22 éves McCarthy a bíróságon természetesen bűnösnek vallotta magát. Végül megúszta letöltendő börtönbüntetés nélkül, ugyanis Peter Blair bíró végül 18 hónap felfüggesztettet szabott ki rá. Emellett 7500 fontos kártérítést kell kifizetnie egy év alatt Harry-nek, valamint 200 órányi közmunkát kell teljesítenie.

„Nagyon kevés választott el attól, hogy letöltendő börtönbüntetést szabjak ki ebben az esetben, azonban végül úgy döntöttem, hogy az mindenki szemszögéből rossz ítélet és végkifejlet lenne.” – zárta a bíró az ítélethirdetést.    Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után