Több magyar politikus is személyesen látogatott el az angliai magyarokhoz 1

Az MSZP európai parlamenti képviselője Ujhelyi István az MTI-nek elmondta,hogy korrekt tájékoztatást kapott a londoni magyar nagykövettől az előkészületekről. Elmondta még, hogy politikai sikernek tekinti, hogy “kőkemény lobbimunkával” sikerült elérni magyar konzulátusok nyitását Manchesterben és Edinburghban.

Több magyar politikus is személyesen látogatott el az angliai magyarokhoz 3

Ujhelyi István elmondta, hogy a londoni magyar nagykövetségtől megerősítést kapott arra, hogy mindkét helyszínen lehetőség lesz a szavazásra a választásokon. Az MSZP EP-képviselője ugyanakkor “felháborítónak” nevezte, hogy “a fideszes választójogi törvény kettős mércét alkalmazva” különbözteti meg “a kettős állampolgárságú magyarokat”, akik levélben is szavazhatnak, és azokat, akik dolgozni, családjukat fenntartani, vagy tanulni mentek külföldre Magyarországról.

Ujhelyi szerint nekik is meg kellene adni a lehetőséget, hogy levélben szavazhassanak. “Az új kormány első intézkedései között lesz egy tisztességes választójogi törvény létrehozása” – mondta az MSZP európai parlamenti képviselője. Hozzátette: a két új konzulátus megnyitása részsiker, de még mindig nem elégséges kiszolgálása és érdekképviselete a külföldön dolgozó magyaroknak.

Azzal kapcsolatban, hogy mi a véleménye a kötelező kvótáról, Ujhelyi a következőt felelte: nem támogatott és nem is fog támogatni kötelező, állandó, felülről nyitott kvótamechanizmust, mert ez láthatóan nem működik. Kijelentette: felhívja a magyar kormány figyelmét arra, hogy csak közös európai megoldásokkal védhető meg Magyarország és Európa biztonsága. A migrációról szólva az EP-képviselő azt mondta: a határokat “a közpénzből finanszírozott orbáni plakátok” állításaival szemben senki nem akarja megnyitni, az Európai Uniónak biztonságot kell nyújtania, ezért közös határvédelmi mechanizmusra van szükség, “a kerítés pedig mindaddig állni fog, amíg a magyar lakosságnak az az érzete, hogy ez védi meg bármilyen veszélytől”.

https://www.youtube.com/watch?v=Wbq9ekdAxDg

Felelős politikus ugyanakkor a globalizációról, a migrációs nyomásról nem gondolkodhat olyan egyszerűen, “hogy ez jó vagy rossz”, mivel ezek jelenségek, és fel kell készíteni a társadalmat vagy a védekezésre, vagy az együttélésre ezekkel a jelenségekkel – fogalmazott. “Orbán kormánya generációkra kiható bűnt követ el azzal, hogy a magyar társadalmat nem tájékoztatja, nem felkészíti, hanem egy félresikerült gyűlöletkampánnyal hergeli” – tette hozzá.

Ujhelyi István szerint a magyar társadalom nem áll készen olyan jellegű migráció fogadására, amilyent néhány európai országban látni, de erre nem is akarja senki rákényszeríteni. Szavai szerint Magyarország jelenleg kivándorló ország, “tehát nem az Orbánék által napirenden tartott kérdések jelentik a legnagyobb problémákat”. Ujhelyi István szomorú eseménynek nevezte a brit EU-tagság megszűnését, de kijelentette, hogy innentől kezdve a feladat a Nagy-Britanniában élő magyarok érdekeinek képviselete.

Eközben Vona Gábor is Londonban járt a héten a pénteki nap folyamán, ő a következőket írta az eseményt követően a facebook oldalán:

“Tegnap azért jöttem Londonba, hogy találkozzak a “kalandvágyból” ide vándorolt magyarokkal. Belegondolni is szörnyű, hogy mennyi tehetséges, dolgos magyar él külföldön, akikre hazánknak nagyon nagy szüksége lenne. A Jobbiknak minden magyar ember fontos, éljen bárhol a világon. Azért dolgozunk, hogy áprilistól velük, veletek egy élhető Magyarországot építsünk.”   Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra  

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után