Teljesen új, elektromos buszok váltják le Londonban a híres emeleteseket 1

A napokban mutatták be a világon az első újfajta londoni emeletes buszokat, melyek teljesen elektromosak lesznek, és fokozatosan fogják leváltani elődeiket a brit főváros tömegközlekedésében.

v3ii7uexnzyqg7fvrrim

A TfL vezetősége a városháza előtt gyűlt össze, hogy megtekintse a vadi új járműveket, melyek a hírek szerint a mostani Routemaster-eknél is drágábbak lesznek, amik darabonként £350,000-ot kóstálnak. Az új emeletes, elektromos járgányok lesznek a legújabbak a TfL flottájában, mióta az új Routemaster-eket bemutatták.

Az előző, egyébként alig pár éves buszokat rengeteg kritika érte, mivel nincs rajtuk nyitható ablak, és a nyári melegek alkalmával elviselhetetlen hőmérsékletek uralkodtak rajtuk a nagy tömegben. Az új buszok ennek az amúgy alapvető elvárásnak már szerencsére eleget tesznek majd, és a régi buszok hátulján lévő felugrós rész sem lesz már rajtuk, ami amúgy teljesen felesleges változtatás volt az előzőn.

electric-double-decker-data

„Tanultunk a leckéből, ahogyan az lenni szokott az új modellek esetében. Nagyon büszkék vagyunk rá és örülünk, hogy nálunk kerülhetnek elsőként bevezetésre. A polgármester úr elképzelésének köszönhető, hogy ez a projekt megvalósult, mert nagyon szerette volna csökkenteni a káros anyag kibocsátást a városban.” – nyilatkozta a TfL földfelszíni tömegközlekedési eszközeiért felelős igazgatója, Leon Daniels.

Amikor az új buszok árára terelődött a szó, arra konkrét válasz nem érkezett, mindössze annyit mertek elárulni a TfL vezetői, hogy az előző, darabonként £350,000-os buszoknál drágábbak lesznek.

A mérnökök szerint közel 300 km-t meg fognak tudni tenni a járgányok egy feltöltéssel, ami egyben azt is jelenti, hogy egész nap szolgálatban tudnak majd maradni, anélkül, hogy újra kellene tölteni a bennük lévő akksit. Első körben öt ilyen újfajta busz fogja megkezdeni a szolgálatot áprilistól, méghozzá a 98-as járatok vonalán, Willesden és Holborn közt.

A TfL szóvivője azt mondta, hogy a fő oka az új buszok bevezetésének, London légszennyezettségének csökkentése, ugyanis köztudott tény, hogy a város levegője közel sem elég tiszta. A várakozások szerint, a buszok lecserélésével jelentősen javulni fog a levegő minősége, főleg a belvárosban, az utasok elégedettségéről nem is beszélve. Mivel szinte teljesen hangtalanok lesznek, várhatóan a zajszennyezés is csökkenni fog London utcáin.         Forrás: http://www.standard.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után