Teljes káosz: A végén a rendőrséget kellett hívni, hogy kiszabadítsák az utasokat az egyik angliai repülőjáratból

A Rendőrséget kellett felhívni és megkérni, hogy segítsenek az utasoknak leszállni egy „elhagyott” gépről Nagy-Britanniában, miután a személyzet hiánya miatt három órán át a kifutópályán vesztegeltek.

Teljes káosz: A végén a rendőrséget kellett hívni, hogy kiszabadítsák az utasokat az egyik angliai repülőjáratból

A családok már akkor késésben voltak, mielőtt hétfő este felszálltak volna a Manchesterből Tenerifébe tartó Tui járatra. A gépnek az eredeti tervek szerint 17:30-kor kellett volna elindulnia, de az utasok csak jóval később, valamikor 19 óra környékén érkeztek a meg a géphez és foglalhatták el helyeiket.

A nyaralók azonban ekkor még nem tudták, hogy ennél is rosszabb dolgok következnek és a java csak most jön, ugyanis a másfél órás késés után még három órát kellett várniuk a járat indulására, ami végül meg sem történt, mert ezt követően törölték… El lehet képzelni a hangulatot a gép fedélzetén. A személyzet hiánya miatt a poggyászok berakodása is csúszott, aminek eredményeként a járatot törölni kellett a személyzeti órákra vonatkozó szabályok miatt. Az egyik felvételen látható, ahogy a pilóta azt mondja az ott lévő utasoknak: „A Swissport sorsunkra hagyott minket”.

A 22 éves Adam Wyczalkowski, aki négy barátjával utazott volna a napsütötte szigetre, azt mondta, hogy az utazók este 10 óráig a kifutón ragadt gépen dekkoltak, amikor a rendőrség végül megérkezett, hogy segítsen leszállni nekik a repülőgépről.

Az incidensről nyilatkozva a Manchester Evening Newsnak ezt mondta: „A járatnak 17:50-kor kellett volna indulnia, de később szálltunk csak fel, ami este 7 óra körült jelent. Azt mondták nekünk, hogy a táskákat a Swissportnak kell felraknia majd a gépre, de aztán hallottuk, hogy csak félig rakták be őket a repülőgépbe… Ekkor közölték velünk, hogy az összes személyzet eltűnt, a kapitány pedig mindannyiunknak azt mondta, hogy a személyzeti órákra vonatkozó előírások miatt a járatot a végén még törölhetik is.”

Ez is érdekelhet:  Káosz és 6 órás sorok jöhetnek az európai repülőtereken a nyáron az új EU-s rendszer miatt

Adam elmondta, hogy mindennek a tetejébe az utasokkal közölték, hogy nincs személyzet, aki leengedné az embereket a gyerekekkel és családokkal teli gépről! „Az utasok közül sokan egyre idegesebbek, és frusztráltabbak lettek. Annyira meleg volt, nem volt légkondi, és csak egy ingyenes italt kínáltak fel mindenkinek. A személyzet egyetlen tagja sem volt sehol, ezért a kapitány közölte velünk, hogy ki fogják hívni a rendőrséget, hogy kiszállhassunk.” – mesélte Adam.

A TUI közölte, hogy a járat „üzemeltetési problémák” miatt késett, és minden ügyfélnek biztosítottak egy szállodában szállást és új indulási időpontot. A TUI szóvivője a következőket mondta: „Szeretnénk elnézést kérni azoktól az ügyfelektől, akik a TOM2106-os járattal utaztak Manchesterből Tenerifébe május 30-án, hétfőn, amely sajnos üzemeltetési problémák miatt késett. Kapcsolatba léptünk az érintett utasokkal, éjszakai szállást és étkezést kínáltunk, ahol szükség volt rá, és amint lehetett, értesítettük őket új indulási idejükről.”

A poggyászkezelést nyújtó Swissport szóvivője azt mondta, hogy a járvány utáni járatszám növekedés „súlyosbítja az erőforrásokkal kapcsolatos kihívásokat” az egész iparágban. „Nagyon sajnáljuk hogy mi is felelősek voltunk az utasok által tapasztalt késésekért és fennakadásokért” – áll a közleményben.

Ez is érdekelhet:  Az utasok örülhetnek a Ryanair kiakadt az új kézipoggyász és árazási szabályok miatt

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy megfeleljünk az erőforrásokkal kapcsolatos kihívásainknak, és az év eleje óta több mint 2000 új kollégát üdvözöltünk, és továbbra is együttműködünk partnereinkkel a vészhelyzeti intézkedések azonosításán, valamint a poggyászok és a repülőgépek átfutási idejének javításán. ‘

Nemrégiben egy olyan felvétel látott napvilágot, amint a rendőrök azt mondják az egyik Tui járat utasainak, ami Manchester városából ment volna Görögországba, hogy törölték a nyaralásukat és menjenek haza. Az utóbbi hetekben brutális késések és járattörlések voltak tapasztalhatók Nagy-Britannia számos repterén. Gatwick repülőterén pl olyan fotók is készültek, ahol  a várakozó utasok már a poggyászokat szállító futószalagokon aludtak.

Rory Boland, a What? utazási szerkesztője nemrégiben kijelentette, hogy a kormánynak be kell avatkoznia végre annak biztosítására, hogy a légitársaságok ne áruljanak olyan repülőjáratokra jegyeket, amelyeket „valójában nem tudnak biztosítani”.    Forrás