Támogatásokból élők százreit zavarja vissza a brit kormány dolgozni: bekeményítenek, de jogos, vagy sem? 1

Jeremy Hunt részben arra használta az őszi költségvetést, hogy a segélyeket és támogatásokat igénylőket olyan helyzet illetve választás elé állítsa, amely adott esetben megkérdőjelezhető is lehet, mondván, hogy „megbünteti” a betegeket és rokkantakat. Persze a vélemények megoszlanak, tekintve, hogy sokan vannak, akik kihasználják a rendszert.

Támogatásokból élők százreit zavarja vissza a brit kormány dolgozni: bekeményítenek, de jogos, vagy sem? 3

A pénzügyminiszter a szerdai költségvetésben felvázolta azokat a terveket, amelyek a szociális támogatások növelésére irányulnak, miközben szigorúbb segélyszankciókat vezetnek be, hogy lehetőség szerint további 200 000 ember kerüljön vissza a munkaerőpiacra. Az Országos Statisztikai Hivatal (ONS) szerint körülbelül 2 600 000 munkaképes korú ember nem tud dolgozni valamilyen súlyos betegség miatt.

További százezrek vannak, akik hosszan tartó betegségben szenvednek, de ettől még dolgozhatnak ugyan, viszont állapotuk „korlátozza” azt, hogy milyen munkát végezhetnek. Sokuknak a pénzügyminiszter most két lehetőséget adott: munkát találnak, vagy a segélyeik csökkentésével szembesülnek.

Mr. Hunt azt mondta, a kormány további 1 300 000 000 GBP finanszírozást biztosít a következő öt évben 300 000 olyan ember megsegítésére, akik több mint egy éve munkanélküliek és 700 000 olyan ember megsegítésére, akik fizikai vagy mentális egészségi állapotuk miatt nem dolgoznak. De Hunt azon törekvésében, hogy jutalmazza az „erőfeszítéseket és a munkát” és „javítsa a munkára való ösztönzést”, a kormány „kérni fog valamit ezért cserébe”.

Az álláskeresőknek 18 hónap áll rendelkezésükre, hogy munkát találjanak, mielőtt kötelező szakmai gyakorlaton kell részt venniük „készségeik fejlesztése és foglalkoztathatóságuk javítása érdekében”. A rokkantsági ellátásban részesülőket arra késztetik majd, hogy otthonról dolgozzanak.

„Ha úgy döntenek, hogy hat hónapig nem hajlandók dolgozni, lezárjuk az ügyüket, és leállítjuk a juttatásokat” – mondta Hunt. Leállítják a segélyt és az ingyenes recepteket is. „Megreformáljuk a munkaképesség-értékelést is, hogy tükrözze a nagyobb rugalmasságot és az otthoni munkavégzésre való alkalmasságot.”

Hunt elmondása szerint az Office for Budget Responsibility (OBR), a kiadásokat felügyelő szervezet úgy gondolja, hogy ezzel további 200 000 embert lehet majd újra munkába állítani.

James Taylor, a Scope munkatársa a következőket reagálta a hallottakra: „Ha a fogyatékkal élőket több szankcióval fenyegetik, az nem vezet ahhoz, hogy több fogyatékkal élő ember munkába áll majd és ott is marad. Ha a fogyatékkal élőket számukra nem megfelelő munkákra kényszerítjük és a pénzügyi támogatásukat csökkentjük az csak egy hatalmas katasztrófához vezet így a megélhetési költségek válsága közepette.”

Anastasia Berry, a fogyatékossági ellátások konzorciumának politikai társelnöke és az MS Society politikai menedzsere ezt mondta: „A kormány azon döntése, hogy elindítja a rokkantsági ellátásokat igénybe vevők elleni cinikus támadást, pusztító hatással lesz a legalacsonyabb jövedelműekre. A súlyos egészségügyi problémákkal küzdő embereket megfosztja havi 390 fonttól, és több fogyatékkal élőt taszít szegénységbe a megélhetési költségek válságának közepén.”

Mióta a járvány britek tízezreit tette munkanélkülivé, a miniszterek éveket töltöttek azzal, hogy dolgozók egész sorát próbálják visszahozni a munkaerőpiacra. Eddig nem sok sikerrel. Miközben a munkanélküliségi ráta csökkent, a „gazdasági inaktivitás” szintje továbbra is magas maradt.

A munkanélküliségi ráta – az aktívan munkát keresők – 4,2% volt az idén augusztus előtti három hónapban, július óta nincs érdemi változás. Az ONS szerint 2023 augusztusa és októbere között a betöltetlen állások becsült száma eközben 957 000 volt.

A statisztikusok „gazdaságilag inaktívnak” nevezik azokat az embereket, akik nem keresnek aktívan munkát vagy nem tudnak elhelyezkedni, és a világjárvány óta ez a szám igen magas. Egyes szakértők úgy emlegetik ezt a csoportot, mint Nagy-Britannia „láthatatlan munkaerőforrása”, a munkanélküliek kiaknázatlan serege, amelyet vissza kell hozni a munkaerőpiacra.

Szeptemberben ez az arány 20,9% volt (csak 8 800 000), és ebbe beletartozik a tartós és átmeneti betegségekben szenvedők, a nyugdíjasok, a diákok, a gondozók és azok, akik elég gazdagok ahhoz, hogy ne kelljen dolgozniuk. “A gazdasági inaktivitás növekedését a COVID-19 világjárvány kezdete óta nagyrészt a diákok és a tartósan betegek számának megnövekedése okozta” – írja az ONS.

Ahogy Thomas Lawson, a nemzeti szegénységellenes jótékonysági szervezet, a Turn2u vezérigazgatója mondta: „Azáltal, hogy az embereket bármilyen munka elvégzésére kényszerítik, nem pedig a megfelelő állás megtalálására, hangsúlyozva a büntetéseket, amelyeket kaphatnak, és adott esetben teljesen megvonva egyes emberektől a támogatásokat, a kormány csak tovább rontja az embereknek a beléjük vetett bizalmát és az egészségi állapotukat.”   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után