Egy új törvénytervezetet publikáltak novemberben, alig pár hete, ami az egész országban tilossá teszi a főbérlők számára bármiféle ügynöki díj kiszabását az albérlő számára. Aki mégis megteszi, hamarosan komoly büntetésre számíthat.
Azok a „landlordok”, akik az új törvénytervezetben leírtak ellenére mégis ilyesfajta díjakkal terhelnék az albérlőt, akár £5000-ra is büntethetők lennének. Sőt, amennyiben valaki öt éven belül kétszer is megszegné a szabályt, akár börtönbüntetést is kaphat, vagy egy még nagyobb, maximum £30,000-os büntetés is kiszabható rá.
Mindeközben a felelős miniszter, Sajid Javid azt is szeretné elérni, hogy az összes ingatlanügynökség váljon egy, az ügyfelek pénzét védő rendszer tagjává. Ennek az lenne a célja, hogy az albérlők megnyugodhassanak, hogy a kaucióként befizetett összeg biztonságos helyen van, és ha bármi történne vele, garantáltan megtérítik a keletkezett kárt.
Az ügynöki díjak eltörléséről először 2016 novemberében röppentek fel hírek, amikor Philip Hammond, pénzügyminiszter az egyik őszi beszédében említést tett róla. Erre persze mindenki felkapta a fejét, de akkor még semmi konkrétum nem hangzott el, csak hogy majd valamikor a közeljövőben meg lesz vitatva a téma. Nagyszerű hír tehát, hogy a díjak eltörlése, mostmár tényleg a küszöbön áll.
Az a helyzet ugyanis, hogy (amint ezt mi is rengetegen tapasztaljuk a saját bőrünkön), az ügynöki díjak egy felmérés szerint éves szinten 200 font feletti extra költséget jelentenek, de a kutatás szerint minden hetedik bérlő évi 500 fontot is meghaladó összeget fizet.
„A kormány eltökélt azügyben, hogy a piac mindenki számára kínáljon elérhető lehetőséget. Az albérlőknek nem lenne szabad olyan váratlan díjakkal szembe találniuk magukat, amiket alig tudnak kifizetni, hanem ehelyett csak a bérleti díjjal és a kaució összegével kellene terhelni őket. Mi megígértük és most be is tartjuk az ígéretünket, mely szerint eltöröljük az ügynöki díjakat és biztonságosabbá tesszük a rendszert az albérlők számára.” – nyilatkozta Mr. Javid.
A törvénytervezetet előbb még a parlamentnek alaposan át kell vizsgálnia és jóvá kell hagynia, mielőtt jogerőre emelkedik.
A tervezetben szerepel még többek közt az is, hogy az elkért és bent tartott kaució nem lehet majd több a 6 heti bérleti díjnál. Ezenkívül az albérlőknek lehetőségük lesz a jogtalanul beszedett extra díjakat visszaszerezni.
Az, hogy mikortól lép érvénybe az új jogszabály még pontosan nem lehet tudni. Azzal kapcsolatban, hogy mennyire lesz hatásos, megoszlanak a vélemények. Várhatóan az ügynökségek a főbérlőktől próbálják majd meg beszedni, amit az albérlőtől nem sikerül. Ez pedig a bérleti díjak emelkedését eredményezheti. Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra! Forrás