Szuper hír: megkezdődhet a külföldre utazás május 17-től, Boris Johnson megerősítette 1

Boris Johnson egyértelműen jelezte, hogy a nemzetközi utazások május 17-től folytatódhatnak majd, de figyelmeztetett arra, hogy a kormány továbbra is „óvatos” lesz az esetek számának növekedésének elkerülése érdekében.

Szuper hír: megkezdődhet a külföldre utazás május 17-től, Boris Johnson megerősítette 3

Az utazás témakörében hétfőn, Hartlepoolban tartott kampánylátogatása alkalmával kérdezték a miniszterelnököt, két héttel az új jelzőlámpás rendszer bevezetése előtt. Mr. Johnson elmondta, hogy nem akarja, hogy a betegség újra elkezdjen terjedni az országban, amikor a nemzetközi utazások újraindulnak, ezért a kormány óvatos.

„Meg akarjuk nyitni az országhatárokat május 17-én, de nem hiszem, hogy a lakosság szeretné, hogy emiatt az országban újra elkezdjen terjedni a járvány. Én például nagyon nem szeretném, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, ahogy fokozatosan mindent újra kinyitunk.” – mondta.

A közlekedési miniszter is megerősítette nemrégiben, hogy a hazai Covid-számok elég “jól néznek ki” ahhoz, hogy május 17-én megnyílhassanak az országhatárok, bár hangsúlyozta, hogy ez a lehető legkorábbi időpont.

Várhatóan csak néhány ország bekerül majd a „zöld listára”, ami megszünteti az Egyesült Királyságba való visszatéréskor a karantén szükségességét, bár az utazóknak még így is kell majd PCR-tesztet csinálniuk. A listát várhatóan ennek a hétnek a végén hozzák nyilvánosságra, és három hetente felülvizsgálják majd, hogy melyik ország melyik kategóriában legyen.

Eközben további jó hír, hogy az Európai Bizottság azt javasolta, hogy az oltási programok és az alacsonyabb fertőzési arányok közepette enyhítsék a tagállamokba történő beutazás korlátozását.

A tervek szerint a teljesen beoltott turistákat akadály nélkül beengedik majd az EU-s országokba. A jelenlegi korlátozások szerint csak hét országból, köztük Ausztráliából és Szingapúrból érkező emberek léphetnek be az EU-ba nyaralási vagy egyéb nem létfontosságú céllal.

Az Európai Bizottság új javaslata alapján, amelyekhez a tagállamok jóváhagyása még szükséges, a Covid ellen teljes körűen beoltott külföldi állampolgárokat és a „jó epidemiológiai helyzetű” országokból érkezőket beengedik majd az EU tagállamok területére. A Nagy-Britanniából és Oroszországból érkező emberek azok között lennének, akik megfelelnek az új kritériumoknak – derül ki a Betegségmegelőzési Központ (CDC) adataiból. Az EU tagállamai kedden kezdik el megvitatni a javaslatot.

Spanyolország és Franciaország is bejelentette, hogy júniustól megnyitják határaikat a brit és az EU-n kívüli nyaralni vágyók előtt. Másik jó hír pedig, hogy a külföldről érkezőknek a hazautazáskor elvégzendő kereskedelmi PCR-tesztek már 44,90 fontért elérhetők lesznek, ami azt jelenti, hogy jóval lejjebb vitték az árát.            Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után