Videón a megdöbbentő jelenetsor, amelynek során egy agresszív brit férfi ököllel megütött egy légiutas kísérőt az egyik angliai járaton, miután dühből szétverte és teljesen tönkretette a repülőgép vécéjét.
A férfi múlt szerdán a Thai Airways Bangkokból Heathrow-ra tartó járatának WC-jében kezdett el „vadul tombolni”. Más utasok ezt követően megpróbáltak beavatkozni és végül nagy nehezen sikerült megfékezni, majd végül a 35 éves férfit letartóztatták a leszállást követően Londonban – közölte a rendőrség szóvivője.
A felvételen látható, ahogy a férfi ököllel megüti a stewardot, akit akkorát kap, hogy a padlóra zuhan az ütéserejétől. A támadást a telefonjával filmező nő a következőket mondta: „A vécében volt, és ordibálni és tombolni kezdett. Elkezdte betörni az ajtót, és az elvált a zsanéroktól.”
„Egy idősebb fickó – fehér pólóban – megpróbálta kiszedni és leállítani. Verekedés tört ki, és végül a pasas megütötte az egyik légiutas-kísérőt. Azt hiszem, eltörte az orrát.”
Az utasoknak azt mondták, hogy a járatnak lehet, hogy az incidens miatt Dubaiban kényszerkitérőt kell tennie, ha a férfi nem hagyja abba a fékevesztett tombolást.
A nő azt mondta: „Két utas ült mellette, és folyamatosan visszarántották, amikor fel akart állni. El kellett tűrnünk a folyamatos kiabálását. Nagyon szidott mindenkit és rendkívül bunkón és agresszívan viselkedett. Durva volt. Az emberek közül többen helyet cseréltek, és a gyerekeket a gép hátuljába vitték. [Leszálláskor] a rendőrség feljött a gép fedélzetére és leszállították.”
A Fővárosi Rendőrség szóvivője azt mondta: „Érkezéskor már a repülőgépnél várakoztunk, és egy 35 éves férfit letartóztattunk súlyos testi sértés és a repülőgép veszélyeztetésének gyanúja miatt. Egyelőre őrizetben marad. Egy másik férfit kórházba szállítottak. Állapotát nem minősítették életveszélyesnek.” Forrás