Sofőr nélküli jármű Anglia útjain, először élesben 1

Vezető nélküli autót teszteltek le a nyilvánosság előtt Milton Keynes-ben — először az Egyesült Királyságban. A kétüléses elektromos jármű egy kilométert tett meg a járdán a város vasútállomása körül.

_91761145_mkdriverless

A kivitelező csapat reményei szerint, jövőre már elérhetővé válik az ilyen a közönség számára. A tesztet „mérföldkőnek” nevezték az önvezető járművek brit utakra való bevezetésének a folyamatában. Helyi méltóságok és sajtó tagok ültek a biztonsági vezető mellett, aki azért volt ott, hogy vészhelyzet esetén kivegye az autót az automata üzemmódból.

Neil Fulton programigazgató a következőket mondta: „Ez a nyilvános bemutató jelentős mérföldkövet jelent az autonóm járművek számára az Egyesült Királyságban, amely egy olyan kiterjedt projekt csúcspontja, amelyben brit vállalatok és szakértők vettek részt.”

„A járművet működtető Seleniumnak nevezett autonóm szoftvert az Oxfordi Egyetem Oxford Robotics Institute nevű intézménye fejlesztette ki, amelyet a szintén Oxfordi Egyetembeli Oxbotica egészített ki.”

„A Selenium a kamerák és a LIDAR rendszerek adatait használva navigál a térben.”

Fulton azt is elárulta, hogy az Oxfordi Egyetem folytatni fogja az automatizált járművek energiával való ellátását a világban, amely egy sokkal szélesebb programba fog beépülni, amely során országszerte fognak kipróbálni hasonló járműveket. „Vezető nélküli járművek jönnek Britanniába, és amit ma bemutattunk, az egy óriási lépés ezen az úton.”

Virtuális térképezés

_91762585_mkdriverless2

Az Egyesült Királyság kormánya szívesen töri az utat a vezető nélküli autó technológia fejlesztésében. Ebben az évben már konzultációba is kezdett a biztosítási szabályok és autózási előírások megváltoztatására azért, hogy 2020-ra engedélyezett lehessen a vezető nélküli járművek használata. Azt mondják, a következő évtől engedélyeznék az ilyen járművek tesztelését az autópályákon is.

A Milton Keynes-i próba egy 18 hónapos tervezés tetőpontja, amelyre virtuálisan el kellett készíteni a város térképét és meg kellett bizonyosodni a felől, hogy a járművek biztonságosak, megfelelnek az előírásoknak és elfogadja őket a közönség. A munkálatokban a Milton Keynes Council is ki vette a részét. Fulton elmondása szerint, a közönség túlnyomórész pozitívan reagált a három napig tesztelt járművek jelenlétére.

Óriási ehetőségek

Greg Clark üzleti és energiaügyi miniszter szerint, „a vezető nélküli járművek mai első próbája a városainkban egy úttörő pillanat és további bizonyíték arra, hogy Britannia az innováció frontvonalában van.”

„Az önműködő járművek globális piaca óriási lehetőségeket nyújt az autóipari és technológiai cégeink számára.”

Az elkövetkezendő hónapokban, Bristolban és Londonban is bemutatásra kerülnek a vezető nélküli járművek.    Forrás: bbc.co.uk

 [fblike]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után