Rengetegen hagyják el Londont az albérletben élők 1

Az elmúlt tíz évben most a legnagyobb arányban hagyják el Londont az albérletben élők a legfrissebb kutatások szerint. 2022-ben az elköltöző bérlők 40%-a döntött úgy, hogy elhagyja a brit fővárost, szemben a 10 évvel ezelőtti aránnyal, ami csak 28% volt akkor.

Rengetegen hagyják el Londont az albérletben élők 3

A legtöbben a költözők közül szomszédos területekre költöznek át, beleértve Kelet-Surrey-t, Essex-et, Kentet és Hertfordshire-t. Ez ellentétes tendenciát jelez 2021-hez képest, amikor több lakástulajdonos hagyta el Londont, mint albérlő.

A Londont elhagyó emberek közül a legtöbben a 30-as éveik közepén vagy végén járnak, és azért mennek el, mert nagyobb helyet keresnek családjuk számára, vagy egyszerűen csak nyugodtabb életre vágynak – mondta Aneisha Beveridge, a Hamptons ingatlanügynökség kutatási vezetője.

Tavaly a Londont elhagyó albérlők száma 90 370 fő volt összesen, míg a fővárosból távozó lakástulajdonosok 62 210-en voltak, derült ki a legfrissebb statisztikai adatokból. A változás a brit fővárosban az emelkedő bérleti díjak visszatérésének tudható be, amelynek okán a bérlők közül sokan érthető módon olcsóbb lakást keresnek maguknak, mondta a Hamptons.

A Londonnal közvetlenül határos területek, mint például Tandridge, Epping Forest, Sevenoaks vagy éppenséggel Broxbourne mind elég népszerűnek bizonyultak a fővárosból kijjebb költözők körében. Emellett nem kevesebb mint 38%-uk költözött Midlands területére és Észak-Angliába a 2022-es év folyamán, szemben a 2019-es évi 27%-kal.

“Míg az ingázó gyűrű területén a lakások ára gyakran megfizethetetlenül drága az első lakásukat megvásárolni szándékozók számára, a piacon idén gyorsabban nőtt a megszerezhető lakások száma ezen a területen, mint a fővárosban, ami még inkább arra készteti a bérlőket, hogy az M25-ösön kívülre merészkedjenek” – mondta Beveridge.

Mindemellett azt is hozzátette, hogy a munka kevésbé befolyásolja a költözéssel kapcsolatos döntéseket mostanság ahhoz képest, mint öt évvel ezelőtt, mivel a bérlők olyan munkahelyeket gyakrabban és szívesebben tartanak meg, ahol távmunkát tudnak végezni, és csak alkalmanként kell bemenniük a fővárosba.

Az előrejelzések szerint a bérleti díjak további emelkedésével lehet kalkulálni, és így a Londont elhagyó bérlők száma várhatóan tovább fog növekedni.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után