Pro-Europe demonstrators protest during a “March for Europe” against the Brexit vote result, earlier in the year, in London, Britain, September 3, 2016. REUTERS/Luke MacGregor – RTX2NZQI

Úgy tűnik, annak a sok tízezer uniós állampolgárnak, akik mostanában beadták a 85 oldalas jelentkezést az állandó tartózkodásra, most újra kell jelentkeznie.

Ugyanis a Theresa May által „nagyvonalúan” kitalált „letelepedett” státuszba nem tudnák átvinni az ezzel megszerzett jogaikat. Ehelyett újra ki kell majd fizetniük a jelentkezés díját, és beadni a szükséges papírokat, amiket a nemrég bejelentett rendszer alapján kell majd kitölteni.

Igaz, a bevándorlási hivatal megígérte, hogy leegyszerűsíti a sokat kritizált folyamatot, például nem kell majd munkavállalói betegbiztosítás azoknak, akik valamiért nem dolgoznak. Azonban az a tény, hogy az eddig beadott papírok érvénytelenek, így is elég nagy bosszúságot okoz majd azoknak, akik végigcsinálták a rémálomszerű, 85 oldalas papírmunkát, ami ráadásul 65 fontjukba került. Ez pedig a márciusi adatok szerint legalább 135 ezer embert érint, ennyien adták be a jelentkezést, amiben bizonyították, hogy az elmúlt 5 évben az Egyesült Királyságban éltek és dolgoztak.

A tegnap kiadott, 15 oldalas dokumentum nem sok új információt ad a témával kapcsolatban, nagyjából a Theresa May által leírtakat fejtik ki benne – amit egyébként egyből erősen kritizáltak az Unió képviselői. A terv szerint az úgynevezett „letelepedett” státuszt azok kaphatják meg, akik már legalább 5 éve tartózkodnak legálisan az országban. Nekik ezáltal hozzáférésük lesz ugyanahhoz az egészségügyi ellátáshoz, oktatáshoz, és segélyrendszerhez, mint amihez jelenleg is hozzáférnek az uniós állampolgárok, akik a brit területeken élnek.

Azonban May egyelőre nem volt hajlandó felfedni, hogy mi az a dátum, amitől ez az 5 év számít, ezzel pedig rengeteg mindenkit hagy egyelőre bizonytalanságban. Ezen felül az EU azt a pontját is visszautasította, hogy az uniós állampolgárok jogai felett az Európai Igazságügyi Bíróság őrködjön – ez biztosan ütközési pont lesz a tárgyalások során az elkövetkező hónapok során.

„A brit kormány javaslata messze alulmúlja a várakozásainkat, és még rosszabb helyzetbe hozhatja az állampolgárainkat” – kommentálta a tervet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Ez az egyértelmű elutasító hozzáállás pedig azt jelenti, hogy a miniszterelnök kénytelen lesz újra a 0-ről kezdeni a javaslat kidolgozását, ha valóban azt akarja, hogy nekikezdjenek a kereskedelmi megállapodásnak is a közeljövőben.      Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com