Rendőrök lepték el Anglia legnagyobb repterét, és az egész 2-es terminál területéről mindenkit evakuálni kellett 1

Ma reggel evakuálták az utasokat a Heathrow 2-es termináljáról egy bombariadó miatt. A Fővárosi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint 10:47-kor értesítették a rendőröket egy őrizetlenül hagyott táskáról.

Rendőrök lepték el Anglia legnagyobb repterét, és az egész 2-es terminál területéről mindenkit evakuálni kellett 3

A szóvivő azt mondta a Metro.co.uk-nak: “A területet elővigyázatossági okokból evakuálták, és az ott hagyott tárgyat szakértők fogják megvizsgálni.” A Transport for London azt közölte, hogy a 2-es és 3-as terminált bezárták, és a személyzet „segít a rendőrségnek reagálni a biztonsági riasztásra”.

A közösségi médiában keringő képeken és videókon az látható, hogy emberek egész tömege áll a repülőtér előtt, és senki sem tudja, hogy mi történik. A fényképeken számos rendőrautó is látható a terminál előtt.

A Heathrow repülőtér szóvivője ezt nyilatkozta: „Embereink a rendőrséggel együttműködnek a 2-es terminálon azonosított potenciálisan gyanús tárgy eltávolításában. Elővigyázatosságból az utasokat ideiglenesen evakuálták a területről. Elnézést kérünk minden utastól, az incidens során okozott kellemetlenségekért.”

Ma délután 12:26-kor a rendőrség megerősítette, hogy a csomag nem veszélye, és az ügyet lezártnak tekintik.

A hillingdoni rendőrség a Twitteren ezt írta: „10:47-kor hívtak minket, hogy egy őrizetlenül hagyott táskát ellenőrizzünk a #Heathrow repülőtér 2-es terminálján. A területet elővigyázatosságból evakuálták. A tárgyról végül kiderült, hogy nem veszélyes, és az esetet lezártnak tekintjük. Köszönjük a türelmet!”

Azóta a repülőtér összes terminálja teljesen újranyitott.    Forrás

Megosztás